hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Különadókat vet ki a spanyol kormány az energiacégekre és a pénzintézetekre

  • adozona.hu

Ideiglenes jelleggel különadó kivetését tervezi a spanyol kormány a bankokra és az energiacégekre, hogy növelje a költségvetés bevételeit, és mérsékelje az ukrajnai háború és az infláció hatásait – jelentette be Pedro Sánchez spanyol kormányfő.

Az infláció jelenti a legnagyobb kihívást Spanyolország számára, az a spanyol gazdaság legsúlyosabb betegsége, "amely mindenkit elszegényít, különösképpen a legkiszolgáltatottabbakat" – hangsúlyozta a miniszterelnök. Leszögezte: "ez a kormány nem fogja eltűrni, hogy egyes cégek megszedjék magukat a válságon".

A bankoknak két éven át kell majd különadót fizetniük, amitől évente 1,5 milliárd euró bevételt remél a kabinet. A spanyol kormányfő szerint a bankoknak előnye származik az emelkedő kamatszintből, ezért hozzá kell járulniuk a költségvetéshez. Elemzők szerint viszont a bankokra már most is jelentős nyomás nehezedik a kedvezőtlen növekedési kilátások miatt, és korántsem biztos, hogy az emelkedő kamatszint miatt a bevételeik a várt mértékben emelkednek.

A bejelentés hatása a spanyol bankokra azonnali volt, mert erre senki nem számított, és hidegzuhanyként érte az egész szektort – mondta el Nuria Alvarez, a Renta 4 brókercég elemzője a Reuters hírügynökségnek.

Az energiaszolgáltatók esetében az adót a nyereség után kell majd fizetni, és a kormány várakozásai szerint ebből évente 2 milliárd euró folyik majd be az államkasszába.

Sánchez egyéb gazdasági intézkedéseket is bejelentett, melyek célja a spanyolokra nehezedő anyagi terhek könnyítése; a többi között a kormány növelni tervezi a közlekedési szektor támogatását. Ennek keretében ingyenes elővárosi vonatjegyeket biztosítanak az embereknek az év végéig. Emellett a diákok ösztöndíját is megemelik 100 euróval.

A bejelentést követően a két legnagyobb spanyol pénzintézet, a Santander és a BBVA részvényeinek árfolyama több mint 5 százalékot esett. Még jobban elbánt a piac a Banco Sabadell és a CaixaBank papírjaival; előbbi részvényei mintegy 12, utóbbié csaknem 10 százalékot veszítettek értékükből.

Spanyolországban júniusban 10,2 százalék volt az infláció, ami csaknem négy évtizede a legmagasabb. Válaszul a spanyol kormány korábban több olyan intézkedést hozott, melyek a költségvetés kiadási oldalát érintették; üzemanyagár-támogatást vezettek be, csökkentették az elektromos áram forgalmi adóját, és megemelték a nyugdíjakat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink