7706 találat a(z) áfa cimkére

Cikk

Az Uber Budapestre érkezése valószínűleg sok tekintetben át fogja rendezni a jelenlegi piacot. Eddig 2500 sofőr jelentkezett, akik vélhetően egyéni vállalkozóként vagy kisebb cégként fognak taxizni az új színekben, olvasható a Niveus Consulting Group kommentárjában.

Cikk

Ahogy közeledik június 30., amikortól már nem lehet figyelmen kívül hagyni a kötelezően visszaváltási díjas termékekre vonatkozó szabályokat, így az ezekre vonatkozó kérdések is szaporodnak az Adózóna oldalán. „Kérném szíves segítségét két esetben visszaváltási díj áfaelszámolásában és könyvelésében!” – fordult az Adózónához olvasónk. A feltett kérdéseket Tüske Zsuzsanna vámszakértő és Gyüre Ferenc adótanácsadó válaszolta meg.

Cikk

Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le egyszerre a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Bevetési Igazgatóság járőrei, valamint a MERKUR bevetési egység – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóközleményéből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkahelyre bevitt tárgy őrzése, munkaeszközök le nem adása

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Őstermelő eszközbeszerzése és értékesítése

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink