6895 találat a(z) Áfa cimkére

Tévedett, ráadásul túl nagy bírságot szabott ki a NAV – mondta ki az EU Bírósága Cikk

Több ponton is ellentétes az uniós joggal a fordított adózásra vonatkozó magyar szabályozás és adóhatósági gyakorlat – mondta ki szerdai ítéletében az Európai Unió Bírósága.

Autó honosítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magyar állampolgár 2010. évtől az Európai Unió tisztviselője, lakóhelye/szokásos tartózkodási helye 2016. május hónapig Brüsszel volt. 2015 májusában uniós tisztviselőként vásárolt egy vadonatúj személyautót (áfatörvény 259. § 25.) Belgiumban (a tényállásszerű értékesítés Belgiumban történt, 0 km-es futással). A belga kereskedő 21 százalékos áfával terhelten értékesítette a gépjárművet. A gépjármű forgalomba helyezése Belgiumban történt meg. A család – az ismert sorozatos, illetve állandó terrorista fenyegetések hatására – 2016 májusában visszaköltözött Magyarországra – még nem tudni, hogy véglegesen vagy csak huzamosabb, de átmeneti időre. A gépjármű tulajdonosa jelenleg az uniós tisztviselőket a Személyzeti Szabályzat 42a. cikke alapján megillető szülői szabadságon van. Amennyiben a tulajdonos a jelenleg is belga rendszámmal és belga felelősségbiztosítással rendelkező gépjárművet honosítani kívánja, úgy az közösségen belül beszerzett új közlekedési eszköznek fog minősülni és ezért meg kell fizetni utána a magyar 27 százalékos áfát? Ha igen, úgy milyen módon lehet a belga forgalmi adót "visszaigényelni"? Válaszát előre is köszönöm!

Folyamatos teljesítés beérkező és kimenő számla Kérdés

A vállalkozás saját tulajdonú ingatlant ad bérbe. A közüzemi díjakat a szolgáltatók a tulajdonosnak leszámlázzák. A tulajdonos azokat változatlan áron tovább számlázza. A december havi díjakat a szolgáltatók január hóban számlázzák le, minden dátum januári, a számla kelte, fizetési határidő is. Csak a mellékletben látszik, hogy december havi teljesítés. A kimenő számlát csak a beérkező számla birtokában tudjuk eszközölni. A bérbeadó is január havi számlát állít ki, a számla kelte, fizetési határidő január. Úgy gondoljuk, a befizetendő áfa és a levonható áfa ebben az esetben január hóban esedékes. A számlák nettó értékét viszont az előző évre átmenő tételként le kell-e könyvelni? Aktív és passzív időbeli elhatárolás összege ugyanannyi lenne, mivel nem tesz rá hasznot a bérbeadó tulajdonos. Válaszukat előre is nagyon köszönjük.

Biztosító által fizetett kártérítés Kérdés

Casco biztosításra javíttatott személygépkocsi számlájának könyvelését szeretném kérdezni. Olyan esetet amikor az önrészt és a számla áfatartalmát kell fizetni a vállalkozásnak, a számlán szereplő összeg többi részét a biztosító fizeti ki a javító cég felé.

Nyíilt végű pénzügyi lízing (személyautó) Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy betéti társaság nyílt végű pénzügyi lízing keretein belül szeretne személyautót vásárolni. A kérdésünk az lenne, hogy visszaigényelheti-e az áfát az önrész után egy összegben? Illetve az egyes részletek havi áfája visszaigényelhető-e? Az utolsó 10 százalék kivételével. Válaszát előre is köszönöm! Gyenes Ferenc

Csökkenne az áfa, új elemet építenének a helyi adózásba Cikk

Adóváltoztatási tervekről is beszámolt a mai kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Áfacsökkentést is ígért a miniszter Cikk

A kormány célja, hogy minél szélesebb körben elterjessze a digitális szolgáltatásokat, egyszerre javítva ezzel a szolgáltatók versenyképességét és csökkentve a felhasználók költségeit – jelentette ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács harmadik ülését követően.

Pizza kiszállítva Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azt szeretném megkérdezni, hogy a pizza kiszállítva minden esetben 18 százalékos áfás? Függ-e az áfakulcs a feltéttől? Ugyanez a cég szendvicset is szállít ki (egyszerű sonkás vagy szalámis szendvics, némi sajttal, zöldséggel); ebben az esetben is alkalmazható a 18 százalékos áfakulcs? Köszönöm a segítséget! Emília

Szolgáltatás áfakulcsa Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az adininisztratív szolgáltatlás nyújtása tudomásom szerint általános áfakulccsal adózik. Kérdésem az lenne, hogy ez egészségügyi adminisztratív szolgáltatás nyújtása is ilyen, vagy az már tárgyi mentes kategóriába esik? Válaszát előre is köszönöm!

Áfa visszaigénylése alanyi mentesként, végelszámolás miatt Kérdés

Tisztelt Szakértő! Fogós kérdéssel állok szemben, és nem kaptam eddig megnyugtató választ kérdésemre. Végelszámolási folyamat könyvelésével bíztak meg. Ügyfelem 2016. december 31-éig áfaalany volt, és ezen minőségében 110 ezer forint következő időszakra átvihető követelést halmozott fel. A 2017-es adóévre kilépett az áfakörből, és a kata adózást választotta 2017. 01. 01-től. December legvégén meggondolta magát, és 2017.01.01-től a bt. végelszámolása mellett döntött. Ekkor egy kisebb csúszás után határozattal kitették a kata adózásból, és újra a tao hatálya alá került, és itt folytatjuk le a végelszámolást. A problémánk az áfaalanyiság ideje alatt felgyűlt, következő időszakra átvihető áfa kiutalásával van. Visszaigényelhető-e még az áfa a végelszámolásra tekintettel, vagy ezt elvesztette, mert az alanyi mentesség mellett döntött? Melyik jogszabály az erősebb? Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Sárköziné Ani

Munkahelyi melegétkezés elszámolása, könyvelése Kérdés

Egyházi tulajdonú idősek otthona saját konyhával rendelkezik. Az otthon dolgozói részére melegétkezést biztosít 5000 Ft értékben, cafeteria részeként. Az 5000 Ft felett elfogyasztott ételt a dolgozók felé kiszámlázza, ugyanazon az áron, melyen az otthon lakóinak térítési díjában is szerepel. Mivel az otthon nem profitorientált, az ár a közvetlen és közvetett költségeket fedezi. Az intézmény a következők szerint jár el. Az 5000 Ft feletti részről áfás számla készül a dolgozók felé, könyvelése: T381-K912 és K467.áfa. Az 5000 Ft természetbeni juttatásról 1 db összesített számviteli bizonylat készül. Könyvelés: a természetbeni juttatás könyvelése: előírás: T552-K471. majd T471-K3615 Természetben elszámolt étkezés elszámolása. A számviteli bizonylat alapján elszámolva: T3615-K948 és K467 áfa. A természetbeni juttatás utáni járulékok előírásra és megfizetésre kerültek. Kérem szíves válaszukat, hogy helyesen jártunk-e el könyvelésileg és áfailag? Kell-e szokásos piaci árat alkalmaznunk? Segítségüket előre is köszönjük.

Pontgyűjtő kártyák beváltása – áfa- és szja-vonzatok Cikk

Elfogadhatja-e vásárlásnál a pontgyűjtést indító cég a pontokat fizetőeszközként? Hogyan kell az árbevétel és az áfa körében kezelni a kedvezménypontok felhasználását? Az szja tekintetében hogyan kezelendő a vásárlás? – kérdezte egyik olvasónk. Kneitner Lea okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő válaszolt.

Adómentes ingatlanértékesítéshez kapcsolódó közvetítői díj Kérdés

Tisztelt Bartha László! Április 8-án megkaptam a választ az alábbi kérdésemre, miszerint nem lehet visszaigényelni az áfát a közvetítői díj számlájából, mert adómentes értékesítéshez kapcsolódik. Ezúton is köszönöm! Jelen esetben ez több 10 milliós áfaértéket takar. Ilyen esetben a számlát kibocsájtó befizeti ezt az áfát és egyszerűen az államnál marad ez a pénz? Elnézést az értetlenkedésemért, csak valahogy nem áll össze a kép. Üdvözlettel: Metszőssy Klára Mint cég használt ingatlanunkat értékesítettük az alapeset szerint adómentesen. A kérdésem az lenne, hogy az értékesítéshez kapcsolódó ingatlanközvetítői díj számlánál az áfát visszaigényelhetjük-e? Köszönettel: Metszőssy Klára

Raktárépület vagy építési telek? Kérdés

Tisztelt Szakértő! Vállalatunk egy raktárépületet vett az adásvételi szerződésen egy magánszemélytől 2016-ban. A későbbiekben a raktárépület lebontása után társasház épülne a telken. Az építkezést szeretné az társasház építésére időközben létrehozott kft.-ben elkezdeni. Kérdésem a következő, ha nem jelentkeztünk be áfakörbe a lakóingatlannak nem minősülő egyéb ingatlan, illetve egyéb beépítetlen ingatlan esetén, a szóban forgó raktárépületet mentesen továbbszámlázhatja? A további kérdésem, ha a tulajdonos lebontja a raktárépületet, megcsinálja a tereprendezést, és így adja tovább a társasház építő cégnek, akkor így már építési teleknek minősül, és áfásan kell továbbszámláznia? Milyen ismérvek alapján döntöm el, hogy ez építési telek-e? Ha az utóbbi mellett dönt, akkor a vásárló telekáfáját levonhatja? Ha esetleg apportként vinné be a másik cégbe a telket, akkor keletkeztet-e áfafizetési kötelezettséget? Köszönöm a válaszát!

Áfakörön kívüli szolgáltatás II. Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azonos című kérdésemhez kapcsolódóan azt kérdezném még, hogy az említett "fordított adózás" csak az EU-n belüli szolgáltatásnyújtásra érvényes, igaz? Vagy rosszul gondolom, és EU-n kívüli szolgáltatásnyújtás esetén is ez érvényes? Köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Könyvírás

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Németországi ingatlan bérleti dija

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink