6895 találat a(z) Áfa cimkére

Átvállalt garancia Kérdés

Egy gazdálkodó szervezet külön ellenérték fejében átvállalja az eredetileg egy másik cég által vállalt, illetve jogszabály által előírt garanciális, azaz szavatosságon, illetve jótálláson alapuló kötelezettségek teljesítését úgy, hogy a korábbi vevők, igénybe vevők felé átvállalóként ő lesz a garanciális kötelezett. A garanciális helytállás – jogszabály szerint – a termék javítására, cseréjére, árleszállításra, illetve ha a vevő a szerződéstől eláll, a termék „visszavásárlására” terjed ki. A szóban forgó esetben egy esetlegesen felmerülő kötelezettségi körről van szó, amelyről a jövőben derül ki, hogy egyáltalán fel fog-e merülni a konkrét – szavatosságon vagy jótálláson alapuló – helytállási kötelezettség. (Természetesen extrém esetben az is előfordulhat, hogy a jogutód (átvállaló gazdálkodó szervezet) soha nem kényszerül garanciális helytállásra, feltételezve, hogy egyik korábbi megrendelő sem jelez szavatossági, jótállási igényt felé.) Kérdésünk: 1.) Az átvállalt kötelezettség, mint szolgáltatás az áfatörvény hatálya alá tartozó szolgáltatásnak történő minősítése helytálló-e? 2.) Az átvállaló (jogutód) vállalkozásnak a jogosultak (a jogelőd gazdálkodó szervezet vevői) felé milyen bizonylatadási, illetve áfaelszámolási kötelezettségei állnak fenn ezen kötelezettsége teljesítése során? 3.) Milyen bizonylat, számla állítható ki a jogosultak felé a termék cseréje, árleszállítás, illetve – szerződéstől elállás esetén – a „visszavásárlási” kötelezettsége teljesítése tekintetében, hiszen ez esetben nem a kötelezett (cserét lebonyolító vagy visszavásárló) volt az értékesítő adóalany? 4.) Amennyiben az átvállaló gazdálkodó szervezet a szerződésben vállalt kötelezettsége teljesítése során – ellenértéken túl – a felmerülő költségeit az eredeti kötelezettre átterheli (megtérítteti), az áfatörvény hatálya alá tartozó szolgáltatásnyújtásnak minősül-e? Válaszukat köszönjük!

Garázsértékesítés áfája Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magánszemélytől (áfamentesen) vásárolt garázst ad bérbe vállalkozásunk (nem lakóingatlan bérbeadására adókötelessé tételt választottunk egyébként, de a garázs egyébként is kivétel). Az idei évben a garázst nagy valószínűséggel eladjuk. A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben az értékesítés adóköteles-e? Az áfatörvény szerint a garázs bérbeadása áfaköteles, választásra tekintet nélkül, de mi a helyzet az értékesítéssel? Az értékesítésre a a 88. paragrafus a) pontja alapján adókötelesség csak a választással jön létre, vagy mindenképpen áfásan kell számlázni? Nem találom a törvényi helyet, ami bármelyik módszert alátámasztaná. Egyébként ha áfás, akkor egyenes adózás alá fog esni, vagy fordított áfás lesz, amennyiben áfaalany cég veszi meg a garázst? A 142. paragrafus kitételének megfelel, ha az adókötelessé tételt választjuk az értékesítés előtt. Köszönöm.

Közösségi termékbeszerzés előlegének áfája Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk közösségi termékbeszerzésre előleget fizetett március hónapban. Kérdésem, hogy az előleg áfáját szerepeltetni kell-e a március havi áfabevallásban, vagy a beszerzés teljes összegének áfáját a teljesítéskor kiállított végszámla kiállítása időszakában kell a fizetendő és levonandó áfasorokban szerepeltetni? Köszönettel!

Pontgyűjtő kártya használata Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy tevékenységi kört váltó kft. vegyes kereskedelem (élelmiszer, kávé, alkohol, festék, műszaki tárgy, műtrágya stb.) és büfé (éttermi) szolgáltatással szeretne foglalkozni. A partnerei részére pontgyűjtő hűségkártyát bocsátana ki, amely nem cég, hanem magánszemély nevére szólna. A kártyán minden vásárláskor az érték 10%-át írná jóvá kedvezményként (egy pont – egy forint). Az első vásárláskor a teljes vásárlási értéket ki kell fizetni, a kedvezményt felírják a kártyára. További vásárlásoknál a pontok (elévülési időn belül) korlátlanul felhasználhatók az üzletben vagy a büfében (étkezésre, kávéra, italra, alkoholtartalmúra) is. Kérdés: 1.) A vevő teljes vételárat például bruttó 127 forint (100+27) fizet, amely után 12,7 kedvezménypontot írnak jóvá. Helyes-e ha a következő vásárlásnál a pontokat fizetőeszközként elfogadjuk, akár részben, akár a teljes vásárlási értékre (külön gyűjtőbe ütve)? A hűségpontok beválthatók-e kávé és alkoholtartalmú italok értékesítésénél, és hogyan kell az árbevétel és az áfa körében kezelni a kedvezménypontok felhasználását? 2.) Szja tekintetében hogyan kezelendő a vásárlás, ha a céges vásárlások során szerzett pontokat magánszemély szükségletei (étkezés, tartós élelmiszer, kávé) beszerzésére használja fel. 3.) Melyek azok a törvényi rendelkezések, amelyek ezeket szabályozzák? Segítséget megköszönve, tisztelettel: Szabóné

Telek-áfa Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. építési telket vásárolt, melyen lakásokat épít és azokat magánszemélyeknek fogja értékesíteni. Kérdésem, hogy a telek áfája visszaigényelhető-e, valamint a telket készletek vagy befektetett eszközök között kell-e kimutatni?

Hibás számla EU-szolgáltatásról Kérdés

Tisztelt Szakértő! A cég tárhelyszolgáltatást fizet EU-n belül, közösségi tagállamnak. A számlát tévesen áfásan állították ki. A javítására nincs mód. Amennyiben a számlát javítás hiányában és áfalevonás nélkül költségként elszámoljuk, akkor ez magával vonhat valami büntetést? Ha a könyvelés a fenti módon megtörténik, akkor szerintem a közösségi szolgáltatás jelentésben sem érdemes szerepeltetni, mert nem fut be a hatósághoz a másik féltől se jelentés. Hiszen jelen esetben úgy kezelték a magyarországi céget, mintha magánszemély részére szolgáltattak volna, nem pedig egy közösségi adószámmal rendelkező cégnek. Köszönöm.

Áfa arányosítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Állatmenhelyt működtető alapítványunkat adományokból tartjuk fenn. Emellett néhány környező önkormányzattal szerződést kötve látunk el gyepmesteri tevékenységet. Az önkormányzatok felé nyújtott szolgáltatási díjról áfás számlát állítunk ki. Helyesen gondolom-e, hogy a levonható áfánkat arányosítanunk kell az áfás szolgáltatási díj és az adómentesen érkezett adományok miatt? Pontosabban csak azokat a költségeket kell arányosítanunk, melyeket nem tudunk külön gyűjteni a két telephely működtetésével kapcsolatban. Tisztelettel: Mátrai-Ignácz Éva

Használt autó javítása – áfalevonás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Használt autók forgalmazásával foglalkozó vállalkozónak időnként javításokat kell elvégeztetnie a továbbértékesítésre szánt autókon. Levonható-e ebben az esetben a szerviz által felszámított áfa teljes egészében, ha a szervizben – szolgáltatást (is) nyújtanak, – (csak) termékértékesítést végeznek? Köszönöm szépen! Vágner Emília

Tanulmányi verseny áfája Kérdés

Tisztelt Szakértő! Közgazdász ismerősöm egyéni vállalkozás keretében szeretne különböző korosztályok, elsősorban gyerekek, fiatalok részére internetes tananyagot készíteni, pénzügyi ismeretek témakörben. Minden tananyagot követően (kb. két hét késéssel) tesztkérdéseket is kapnának a tanulók, amelyeket megoldva kell visszaküldeniük. Ez utóbbi egyfajta verseny is lenne egyben, ami az adott kurzus végén egy élő versennyel fejeződne be, ahová a legjobbak kapnának meghívást. Elmondása alapján a rendszer úgy épülne fel, hogy kb. fele részben tanulás, fele részben verseny. Kérdésem, hogy ebben az esetben lehet-e adómentesen számlázni, megfelel-e a tevékenység az áfatörvény 85. § (2) d) pontjának: "tanulmányi és tehetséggondozó verseny szervezése, lebonyolítása"? Köszönettel: Vágner Emília

Áfa önellenőrzése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Új vállalkozás könyvelését vettem át. A havi áfabevalló vállalkozásnál a 9. hónapban a bevételi számlák között találtam egyet, ami duplán lett könyvelve. A 11. havi könyvelésben pedig egy vevőszámlát, ami helytelenül kisebb összegen lett könyvelve. Természetes a 11. hónapban a befizetendő áfa összege növekszik, ezért önellenőrzésre van szükség, viszont a 9. hónapban az áfa értéke csökken. Beletehetem a 11. haviba a csökkenő tételt, vagy két önellenőrzést kell csinálnom? Ha beletehetem a 9. havit, az áfabevallásban melyik soron kell feltüntetnem? Köszönettel.

Ingatlan áfamértéke Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő: magánszemély generálkivitelezési szerződést kötött egy építőipari vállalkozóval a saját tulajdonában lévő építési telken olyan egylakásos lakóingatlan építésére, melynek összes hasznos alapterülete nem haladja meg a 300 négyzetmétert. Szerintem ebben az esetben az áfa mértéke 5% az áfatörvény 3. mellékletének I/51 pontja és a 10. paragrafus d) pontja alapján, mert ebben az esetben ez termékértékesítésnek minősül. A fentiek alapján a részszámlákat a kedvezményes áfakulccsal állítottuk ki. Most szeretném az anyagbeszerzés és az eladás különbözetéből adódó áfát visszaigényelni. Kérdezném, hogy helyesen jártam-e el?

Idősotthoni ellátás áfája Kérdés

Egy frissen alakult szociális ellátó nonprofit társaság tevékenysége: 8730'08 idősek, fogyatékosok bentlakásos ellátása Véleményem szerint ez a humán-egészségügyi ellátás körébe tartozik, így áfamentes tevékenység, azonban az áfatörvény 85. paragrafusában nem nagyon tudom beazonosítani. Kérem szíves véleményüket.

Ingatlan haszonélvezeti jogának átengedése Kérdés

Egy kft. tulajdonosa egy 3000 négyzetméteres teleknek, a telket 2015. évben vásárolta a társaság. 2016. évben ezen telek haszonélvezeti jogát ingyenesen átengedte a társaság két magánszemély tulajdonosának. A két magánszemély a társaságban többségi tulajdonnal rendelkezik. Jelenleg a telket a kft. használja, későbbiekben üzemcsarnokot fognak rá építeni. A telek használatáért a kft. nem fizet senkinek, és azt a későbbiekben sem tervezi. A NAV a magánszemélyeknek határozattal megállapította az ajándékozás miatt fizetendő illetéket. Kérdésem az lenne, hogy a társaságnak az ingyenes haszonélvezeti jog átengedése miatt van-e adófizetési kötelezettsége (áfa, szja, eho)? Az ügylet érinti-e a társaságiadó-fizetési kötelezettséget? A vagyoni jog ingyenes átengedése miatt kell-e csökkenteni a telek nyilvántartási árát? Válaszukat előre is köszönöm.

Áfa Kérdés

Tisztelt Adószakértő! Az Szja .tv. 1. sz. melléklet 8.6.f.) pontja alapján a munkáltató szálláshelyet biztosít a munkavállalójának. A munkavállaló állandó lakhelye a munkavégzés helyétől több mint 300 km távolságra van és a munkavégzés helyén nem rendelkezik lakóingatlannal és más szálláslehetőséggel. A szálláshellyel a munkáltató szerződésben állapodik meg és a számlát közvetlenül a munkáltató részére címzi a szálláshely-szolgáltató. A kérdésem arra irányul, hogy a számlában szereplő áfát a munkáltató visszaigényelheti-e? Kérem véleményét a fentiekre vonatkozóan. Köszönöm.

Földhasználat áfavonzata Kérdés

Tisztelt Szakértő! Földhasználatra kötöttünk szerződést, egy útépités kapcsán a főút melletti részt használhatjuk áthaladásra a kisajátításig. Akivel a szerződést kötöttük, a bérleti díj tekintetében áfa nélkül kellene számláznia. A kérdésem az lenne, hogy minek minősítsük a használatot, bérletnek? Ez esetben akkor áfamentes számlát kellene kapnunk? Köszönöm válaszukat.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Könyvírás

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Németországi ingatlan bérleti dija

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Saját rezsis beruházás?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink