hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az APEH válaszol: öröklés, ajándékozás, illeték

  • adozona.hu

Örökölt lakásunk és a garázsunk együttes értéke 29 millió forint, a szintén örökölt nyaraló értéke 12 millió forint. Amennyiben fiam az egyik, én a másik ingatlant öröklöm, a 20-20 millió forintos illetékmentesség megillet-e mindkettőnket? Házassági együttélés alatt a felek ingatlant vásároltak, de az ingatlan tulajdonjoga csak a férj nevére lett írva, aki most közös tulajdont létrehozó okirattal szeretné a feleség nevére iratni a házassági vagyonközösség ideje alatt közösen szerzett ingatlan 50 százalékát. Ez az eset ajándékozásnak minősül-e, amely után illetéket kell fizetni? Olvasói kérdések.

Férjem halála után rám és fiamra hagyott egy lakást és garázst, valamint egy nyaralót, azzal a feltétellel, hogy mi egyezzünk meg az örökséget illetően. A lakás és a garázs együttes értéke kb. 29 millió forint, a nyaraló értéke kb. 12 millió forint. Amennyiben egyikünk a lakást és a garázst örökli, a másik örökös pedig a nyaralót, a 20-20 millió forintos illetékmentesség megillet-e mindkettőnket?

A 20 millió forintos illetékalap-kedvezményt az örökhagyó gyermeke és a házastársa is igénybe veheti. A mentességi szabály nem a hagyaték, hanem a kedvezményezett körbe tartozó vagyonszerző által megszerzett örökrész tekintetében alkalmazza a 20 millió forintos értékhatárt, és az öröklési illeték minden esetben személyenként kerül meghatározásra, tehát a kedvezmény örökösönként értendő. A mentesség alkalmazása során elsősorban az örökös által megszerzett lakástulajdon vagy lakáshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog után megállapított illetékalapot kell csökkenteni.

Amennyiben az egyik örökös szerzi meg a 12 millió forint értékű nyaralót, mentesül az öröklési illeték megfizetése alól. A másik örökös, aki a 29 millió forint értékű lakást és garázst örökli, 20 millió forint összegig mentesül az illeték megfizetése alól, de az e feletti összeg után meg kell fizetni az öröklési illetéket.

Házassági együttélés alatt a felek ingatlant vásároltak, de az ingatlan tulajdonjoga csak a férj nevére lett írva. A férj közös tulajdont létrehozó okirattal szeretné a feleség nevére iratni a házassági vagyonközösség ideje alatt közösen szerzett ingatlan 50 százalékát. Ez az eset ajándékozásnak minősül-e, amely után illetéket kell fizetni?

Amennyiben nincs vagyongyarapodás, akkor ajándékozásról nem lehet beszélni. Ha az ingatlan 50 százalékának megszerzésére azért kerül sor, mert a házassági vagyonközösség ideje alatt közösen szerzett ingatlan nem lett a másik házastárs nevére írva, tehát ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonosnak minősül, abban az esetben a közös tulajdont keletkeztető szerződés folytán történő vagyonszerzés nem minősül ajándékozásnak, ennek következtében illetékfizetési kötelezettség nem keletkezik.

Egyik ismerősöm 2008-ban értékesített egy üdülő ingatlant, ráeső részben 2.125.000 forintért. Az üdülő tulajdonjogát 2001-ben szerezte meg örökség útján. Illetéket nem fizetett az öröklés után. Kell-e és mennyi személyi jövedelemadót fizetni az eladás után?

Amennyiben a magánszemély üdülőt értékesít, akkor az ingatlanértékesítéséből származó jövedelemének megállapításakor a bevételből le kell vonni a megszerzésre fordított összeget, és az ezzel összefüggő más kiadásokat, az értéknövelő beruházásokat és az átruházással kapcsolatos kiadásokat. Az így kapott érték a számított összeg, amely az idő múlására tekintettel tovább csökkenthető. 

A 2001. évben szerzett 2008. évben értékesített üdülő esetén a számított összeg 20 százalékkal csökkenthető. A számítás eredményeként kapott összeg az adóköteles jövedelem, amelyet 25 százalék személyi jövedelemadó terhel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink