hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csökkenthető a regisztrációs adó április 1-től

  • MTI

Egyedileg is meg lehet majd állapítani a regisztrációs adót április elsejétől a regisztrációs adótörvény módosítása értelmében. Ennek köszönhetően kevesebb lehet a regisztrációs adó, ha a külföldről behozott jármű rosszabb állapotban van annál, mint amit a kora indokolna.

A Pénzügyminisztérium (PM) pénteken sajtóközleményben ismertette a regisztrációs adó egyedi megállapításának menetét. Eszerint az eljárást az adóalanynak kell kezdeményeznie akkor, amikor kéri a regisztrációs adó megállapítását. A szándékot a "Regisztrációs Adó Adatlap"-on kell jelezni a megfelelő válasz bejelölésével. 

A nyilatkozatot a tájékoztató mellékletét képező formanyomtatványon célszerű megtenni annak érdekében, hogy az egyedi adómegállapítás díjának megelőlegezése egyértelműen beazonosítható legyen. A nyilatkozat benyújtásának elmaradása esetén a regisztrációs adót az általános szabályok szerint állapítják meg, a regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény mellékletének II. részében foglalt táblázat szerinti adócsökkenést figyelembe véve. 

A nyilatkozat benyújtásával egyidejűleg, de legkésőbb 15 napon belül az adófizetésre kötelezett adóalanynak be kell nyújtania az adó különös szabályok szerinti megállapítására vonatkozó indítványát. A határidő elmulasztása jogvesztő hatályú, igazolási kérelem benyújtásának nincs helye. 

Az indítványban valószínűsíteni kell, hogy a gépjármű tényleges értékcsökkenése meghaladja az említett táblázatban meghatározott, a gépjármű forgalomba helyezésétől az adóigazgatási eljárás kezdetének hónapjáig eltelt hónapok száma (a továbbiakban: gépjármű kora) szerint meghatározott adótétel-csökkenés mértékét. Ebben a tekintetben nem a vételár az irányadó, hanem a gépjármű tényleges műszaki állapotának figyelembevételével meghatározott értéke – hívja fel a figyelmet a PM. 

A valószínűsítés alapjául szolgálhat különösen: a gépjármű gyártmánya, típusa, a megtett kilométerek száma, a motor típusa, a gépjármű műszaki és általános állapota, az első forgalomba helyezés idején a referencia gépjármű eredeti új belföldi árának és jelenlegi belföldi forgalmi értékének összevetése. A valószínűsítés megalapozottságát alátámasztó bizonyítékokat - így például a gépjármű szervizkönyvét - csatolni kell az indítványhoz. 

Az indítvány benyújtásával egyidejűleg meg kell előlegezni a regisztrációs adó különös szabályok szerint történő megállapításának díját, ennek összege 45 ezer forint, amiből 30 ezer forint a szakhatósági eljárás díja. 

A díjat a "Magyar Államkincstár 10028007-01455692-00000000" számú számlára történő banki átutalással, vagy a fővámhivataloknál beszerezhető készpénzátutalási megbízás felhasználásával kell befizetni. Az átutalási megbízás közlemény rovatában, illetve a készpénzátutalási megbízáson fel kell tüntetni az adószámot vagy adóazonosító jelet, a VPID számot és a vámhatóság által közölt pénzügyi azonosítószámot. 

Ha az adóigazgatási eljárás során a regisztrációs adót a különös szabályok szerint állapítják meg, a díjat visszafizetik. Amennyiben az adó különös megállapítására irányuló eljárás során a szakhatóság megkeresésére nem kerül sor, a szakhatósági eljárás díját visszatérítik. 

Bár a regisztrációs adóigazgatási eljárás bármelyik fővámhivatalnál kezdeményezhető, a regisztrációs adó különös szabályok szerint történő megállapítására vonatkozó adóigazgatási eljárás lefolytatására a békéscsabai fővámhivatal illetékes. 

A fővámhivatal a tényállás tisztázása érdekében az indítvány benyújtásától számított 15 napon belül megkeresi a Nemzeti Közlekedési Hatóság Békés Megyei Kirendeltségét (Békéscsaba) szakhatósági állásfoglalás kiadása céljából. A szakhatóság a megkeresésétől számított 15 napon belüli időpontra elrendeli a gépjármű szemléjét, majd a szemle befejezésétől számított 15 napon belül állásfoglalását megküldi a békéscsabai fővámhivatalnak. 

A fővámhivatal ezt követően hozza meg döntését, amely tartalmazza a megelőlegezett díjra vonatkozó intézkedését is. A döntésre vonatkozó határozatát postai úton közli az adófizetésre kötelezett adóalannyal. A megállapított regisztrációs adót a 10032000-01037399-0000000 VPOP regisztrációs adó bevételi számlára kell banki átutalással vagy a fővámhivatal által csatolt postai készpénzátutalási megbízás felhasználásával megfizetni. 

Miután az adóalany a banki átutalásról szóló igazolás vagy a postai készpénzátutalási megbízás eredeti példányának a békéscsabai fővámhivatalnál történő bemutatásával (erre postai úton is mód van) igazolja a kiszabott adó megfizetését, ugyancsak postai úton elküldik neki a regisztrációs adó megfizetését dokumentáló "Igazolást". A banki átutalásról szóló igazolás vagy a postai készpénzátutalási megbízás eredeti példányát ezzel egyidejűleg az adózó részére visszaküldik.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Zrt. tőkeemelése

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

Pótlékátalány összege

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close