Elérhető a vidéki nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás

  • MTI

Elérhető a vidéki nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint március 26-ától hatályba léptek a Vidéki Otthonfelújítási Program módosításai, amelynek köszönhetően már az 5000 fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhetik a támogatást otthonaik korszerűsítésére. A program keretében a jogosultak legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásban, valamint maximum 6 millió forintos, kedvezményes kamattámogatott hitelben részesülhetnek. A támogatási kérelmek a Magyar Államkincstárhoz nyújthatók be elektronikusan, személyesen vagy postai úton.

A kormány kiemelt célja az otthonteremtés, a vidéki otthonok értékének és az ott élők életminőségének növelése, ezért is ilyen széleskörű a Vidéki Otthonfelújítási Program, ami a magyar települések több mint 90 százalékát érinti, azaz mintegy 2900 településen elérhető. A módosítás hatására a 25 év alatti gyermeket nevelő családok mellett több százezer nyugdíjas vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy is jogosulttá válik a támogatásra – áll a közleményben.

A támogatás a felújítási munkálatok széles köréhez igényelhető, így annak felhasználása rendkívül rugalmas, így különösen jelentős lehet azon vidéki nyugdíjasok számára, akik jelenleg elavult, energiahatékonyság szempontjából korszerűtlen ingatlanokban élnek. A támogatás felhasználható többek között közművek bevezetésére, fűtési rendszer korszerűsítésére, fürdőhelyiség kialakítására, tetőfelújításra, napelem telepítésére, az épület külső és belső renoválására, szigetelésre, nyílászárók cseréjére, valamint akár kerítés vagy garázs építésére is. A támogatás 2025. január 1. és 2026. június 30. között vehető igénybe – írták.

Az új intézkedés két év alatt összesen 90 milliárd forint támogatást jelent a vidéki nyugdíjasok számára. A vissza nem térítendő támogatás a felújítási költségek 50 százalékát fedezheti, míg a bankoknál továbbra is elérhető egy legfeljebb hatmillió forintos kedvezményes hitelkonstrukció, melyhez az állam 3 százalékpontos kamattámogatást nyújt, így az igénylőknek csak az e feletti kamatot kell megfizetniük – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Felmondás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

minimum beosztható munkaidő

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

áfás átalányadózó egyéni vállalkozó nyilvántartása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 április
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink