hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Most indulhat be igazán a nyugdíjpénz lakásra költése

  • lapszemle

Sohasem volt annyi pénz önkéntes nyugdíjpénztári számlákon, mint tavaly. Lenne tehát miből költeni lakáscélra. Mint most kiderült, a kasszák terveiben még a kormány által vártnál is magasabb összegű, 361,5 milliárd forintos idei kifizetés szerepel. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint 215 milliárd forintnyi nyugdíjpénz távozhat 2025-ben. Kalkulációik szerint most indul be igazán a költés – írja az azenpenzem.hu.

Szabályosan robbantak a lakásárak az idén. Rendkívül magas árszinten érkezett tehát meg a kormány 3 százalékos lakáshitel bejelentése az első lakást vásárlók számára.

Lakáshitel 3 százalékos kamattal: ki számít biztosítottnak, és ki nem?

Az árak tehát egészen biztosan tovább száguldanak majd. Ezt talán még tovább fokozhatja, hogy az idén lakáscélra feltörhető az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Nagy pofonba futhatnak bele azok az Otthon Start igénylők, akik ezzel nincsenek tisztában

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dubaji adórezidens – magánszemély szja-fizetése

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Lekötött betét külföldön

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink