Nem változtak a globális élelmiszerárak júniusban havi szinten

  • MTI

Júniusban összességében a májusival megegyezőek voltak a globális élelmiszerárak, amikor a növényi olajok, a cukor és a tejtermékek árindexének emelkedése ellensúlyozta a gabonafélék árindexének csökkenését, miközben a húsindex gyakorlatilag nem változott az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint – közölte az MTI.

A nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe három hónap emelkedés után 120,6 ponton stagnált júniusban. A mutató 2,1 százalékkal maradt el a tavaly júniusitól és 24,8 százalékkal a 2022 márciusában beállított 160,3 pontos csúcstól.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

A FAO gabonaárindex átlagosan 115,2 pont lett júniusban, ami 3,5 ponttal (3,0 százalékkal) alacsonyabb a májusinál és 11,4 ponttal (9,0 százalékkal) a tavaly júniusi értékéhez képest. Júniusban csökkent egyebek között a búza, a kukorica és a rizs ára.

A növényi olajárindex átlagosan 131,8 pont volt júniusban, 4,0 ponttal (3,1 százalékkal) magasabb májushoz képest, és 2023 márciusa óta a legmagasabb. A növekedést a pálma-, szója- és napraforgóolaj árának emelkedése okozta, miközben a repceolaj ára gyakorlatilag nem változott.

A tejárindex átlagosan 127,8 pontot ért el júniusban, ami 1,5 ponttal (1,2 százalékkal) magasabb a májusinál és 7,9 ponttal (6,6 százalékkal) magasabb az egy évvel korábbinál. A növekedést erősítette, hogy a vaj ára 24 havi csúcsra emelkedett, de nőtt a tejpor ára is, amit nem tudott ellensúlyozni a sajt árának kismértékű csökkenése.

A húsárindex átlagosan 116,9 pont volt júniusban, gyakorlatilag nem változott májushoz képest, és 2,1 ponttal (1,8 százalékkal) elmaradt az egy évvel korábbitól. A baromfihús nemzetközi árának csökkenését szinte ellensúlyozta a juh-, sertés- és szarvasmarhahús árának mérsékelt emelkedése.

A FAO cukorárindexe átlagosan 119,4 pont lett júniusban, ami három egymást követő havi csökkenés után 2,3 ponttal (1,9 százalékkal) volt magasabb, mint májusban. A júniusi mutató így is 32,8 ponttal (21,6 százalékkal) volt alacsonyabb a tavaly júniusinál. Az idei júniusi növekedést főként a vártnál alacsonyabb brazil betakarítási eredményekkel kapcsolatos aggodalmak váltották ki.

Tavaly a FAO átlagos élelmiszerár-indexe 13,7 százalékkal csökkent a 2022. évi 14,3 százalékos emelkedés után.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Osztalékkifizetés euróban

dr. Lantos Andrea

ügyvéd, adatvédelmi szakértő

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 július
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink