6 találat a(z) globális cimkére

GVH: magyarul tanítja a Microsoft a mesterséges intelligenciát Cikk

A globális technológiai óriásvállalat 10 milliárdnyi magyar szó felhasználásával fejleszti saját MI alapú rendszereit, és az adatokat más fejlesztők számára is ingyenesen hozzáférhetővé teszi. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Microsofttal szemben folytatott eljárása annak vizsgálatára indult, hogy a szoftveróriás megfelelően tájékoztatta-e a magyar felhasználókat a 2023 februárjában elindított mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásáról. A globális technológiai cég egy átfogó kötelezettségvállalás végrehajtását kezdeményezte, amit a GVH Versenytanácsa kötelezően elő is írt számára. Ennek lényege, hogy a Microsoft 10 milliárd magyar szón alapuló – megfelelően előkészített – adatállományon tanítja mesterséges intelligencia alapú rendszereit, és az adatállományt más MI rendszerek számára is felhasználhatóvá teszi. Ezzel a fejlesztéssel nagyságrendekkel javulhatnak a magyar nyelvű MI-alapú alkalmazások képességei – írja honlapján a GVH.

EU-jelentés: hétfőn is megdőlt a globális melegrekord Cikk

Megdőlt hétfőn az egy nappal korábban az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus által mért melegrekord: július 22-én 17,15 Celsius-fok volt a globális átlaghőmérséklet a bolygón – derül ki a klímaváltozást figyelő szolgálat szerdai bejelentéséből.

Nem változtak a globális élelmiszerárak júniusban havi szinten Cikk

Júniusban összességében a májusival megegyezőek voltak a globális élelmiszerárak, amikor a növényi olajok, a cukor és a tejtermékek árindexének emelkedése ellensúlyozta a gabonafélék árindexének csökkenését, miközben a húsindex gyakorlatilag nem változott az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint – közölte az MTI.

Az IMF visszaesésre számít, rontotta gazdasági előrejelzését Magyarországra vonatkozóan Cikk

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett friss előrejelzésében a júliusi prognózisához hasonló idei globális gazdasági növekedéssel számol, de a jövő évre vonatkozó várakozását enyhén visszafogta – közölte az MTI.

Kétezer milliárd dollár felett az államadósok globális kamatfizetési kötelezettsége Cikk

Meredek emelkedéssel kétezer milliárd dollár fölé növekszik az idén az államadósok globális kamatfizetési kötelezettsége – áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett tanulmányában, közölte az MTI.

Orbán Viktor: a globális minimumadó egy munkahelygyilkos adóemelés Cikk

A globális minimumadó „munkahelygyilkos adóemelés", ezért a kormány nem járul hozzá, hogy Magyarországon bevezessék – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, közölte az MTI.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Elektronikus számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink