hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Érdekes kérdések az ingyenes lakásbiztosítás-váltással kapcsolatban

  • adozona.hu

Érdemes lehet márciusban előkeresni a lakásbiztosításunkat, ugyanis márciusban ingyenesen és szabadon lehet biztosítót váltani egy jogszabályii rendelkezésnek köszönhetően. Mivel a lehetőség csak ideiglenes, nem érdemes halogatni a dolgot, már csak azért sem, mert éves szinten akár több tízezer forintot is meg tudunk így takarítani, írja honlapján a Bankmonitor.hu.

1. Mettől meddig lehet ingyenesen, szabadon lakásbiztosítást váltani?

A biztosítási törvény [2014. évi LXXXVIII. törvény 124/C § (1) bekezdés] szerint a határozatlan időre kötött lakásbiztosítások esetében minden év márciusában költségmentesen élhetünk egy további felmondási lehetőséggel a biztosítási évfordulón kívül. Idén az ünnepek miatt ezt azt jelenti, hogy március 1. és április 2. között lesz lehetőségünk váltani.

2. Milyen lakásbiztosításokat lehet most díjmentesen lecserélni?

A határozatlan időre kötött lakásbiztosításokat lehet a márciusi kampányban díjmentesen felmondani. Ha határozott idejű szerződésünk van, akkor ennek idő előtti felmondása plusz költséggel járhat, például a hűségidő vállalása miatt kapott, úgynevezett tartamkedvezményeket esetleg vissza kell fizetnünk. Erről mindenképp tájékozódjunk előre, nehogy többe kerüljön végül a dolog, mint amennyit a váltással nyerhetünk!

Fontos, hogy a márciusban minden határozatlan idejű lakásbiztosítás lecserélhető függetlenül attól, hogy ingatlant, ingóságot vagy esetleg mindkettőt védi a szolgáltatás.

3. Lecserélhető a lakásbiztosítás, ha az ingatlanon van lakáshitel?

Egy lakáshitellel terhelt ingatlan lakásbiztosítása is lecserélhető, itt azonban figyelni kell arra, hogy az ingatlan egyetlen napra sem maradhat védelem nélkül. Ebben az esetben a meglévő hitel adatait az új biztosítási szerződésre is fel kell vezetni, valamint a dokumentumokat be kell mutatni a bank részére, ellenkező esetben a hitelintézet felmondhatja a kölcsönszerződést.

4. Nem most van a biztosításom évfordulója. Tudok így is ingyenesen váltani?

A lakásbiztosításunk évfordulója minden esztendőben az a nap, amikor anno elindult a szerződéses védelem. Ha például 2022. október 5-étől él a szerződésünk, akkor 2024-ben is október 5-én lesz az évfordulónk.

Ezt megelőzően a biztosító tájékoztatást küld az esetleges díjváltozásról, amely szinte minden esetben drágulást jelent, ennek mértékét mindig az előző évi átlagos infláció alapján számolják ki. Erre azért van szükség, hogy az ingatlan ne legyen alulbiztosított. (Az alulbiztosítás azt jelenti, hogy egy káresemény bekövetkeztekor a valós veszteségnél kisebb összeget térít a biztosító.)

Az évforduló időpontját azért is érdemes észben tartani, mert normál esetben legalább 30 nappal ezt megelőzően kell a biztosítónkat értesíteni arról, ha váltani szeretnénk. Idéntől azonban minden évben március 1. és 30. között évfordulótól függetlenül bárki dönthet úgy, hogy másik biztosítót, biztosítást választ.

5. Mi lesz az előre kifizetett díjjal, ha most váltok biztosítót?

Előfordulhat, hogy évente egy alkalommal, előre rendezzük a biztosításunk díját. Az így kifizetett összeg azonban egy év közbeni váltás során sem vész el, a régi biztosító a fennmaradó részt utólag vissza fogja fizetni a részünkre – hívják fel a figyelmet a Bankmonitor.hu szakértői.

6. Mennyit lehet megtakarítani egy lakásbiztosítás lecserélésével?

Ez 2024-ben azért is különösen érdekes, mert a tavalyi magas infláció miatt (17,6%) a biztosítóknak módjukban áll jelentősen megemelni a díjaikat, ám a kampány miatt ezt várhatóan nem mindegyikük teszik meg, így jelentős árkülönbség alakulhat ki közöttük. Éppen ezért mindenképpen érdemes elővenni a szerződésünket, hogy ellenőrizhessük, ugyanazt a szolgáltatást megkaphatnánk-e máshol olcsóbban, vagy ugyanazért az összegért kínálnak-e valahol több káresemény ellen védelmet, esetleg magasabb biztosítási összeget.

Az elérhető megtakarítás pontos összege egyedileg nagyon különböző lehet, de egy 94 négyzetméteres, budapesti lakás esetében éves szinten akár 40–50 ezer forint pénzügyi előny is elérhető.

7. Mire figyeljünk az új lakásbiztosítás kiválasztásakor?

Az egyes lakásbiztosítások között jelentős különbségek lehetnek azt illetően, hogy milyen káreseményekre térítenek. Mindig van egy alaplista a leggyakoribb káreseményekkel (pl. beázás, dugulás, üvegkár, elemi károk, beázás, tűzkár, vízkár), ami igény szerint kiegészíthető számos egyéb elemmel, például kisállatbiztosítással, készpénzbiztosítással, vagy akár a napkollektor, a napelem és a hőszivattyú védelmével. Ez utóbbiak minden esetben pluszköltséget jelentenek, ezért nagyon okosan kell összeállítani a csomagot, hogy ne fizessünk feleslegesen, de közben minden olyan káresemény ellen védjen a biztosításunk, amelytől reálisan tartunk – figyelmeztetnek a Bankmonitor.hu szakértői.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Alvállalkozó egyéni vállalkozó és munkaviszony

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Fiatalkorú családtag beállna dolgozni

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink