Nyugdíjmegtakarításból lakást: adómentesen feltörhetők lesznek az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások

  • adozona.hu

Kovács Zsolt miniszteri biztos bejelentette, hogy 2025-ben (kizárólag ebben az évben) adómentesen feltörhetők lesznek az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások, azzal a feltétellel, hogy a pénzösszeget lakáscélra kell fordítani. A kormány célkitűzése, hogy 300 milliárd forintnyi megtakarítás mozduljon el az ingatlanpiac felé, olvasható a Bankmonitor közleményében.

Megtartotta éves konferenciáját az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), melyen Kovács Zsolt miniszteri biztos is felszólalt. Kovács Zsolt – a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi kommunikációjával összhangban – bejelentette, hogy átmenetileg, 1 éves időtartammal adómentesen is feltörhetők lesznek az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások, amennyiben a megtakarító lakáscélra (pl. vásárlás, felújítás vagy hiteltörlesztés) fordítja az összeget. Fontos, hogy a bejelentés értelmében

  • az önkéntes nyugdíjpénztárból történő pénzkivonásra 2025-ben, azaz mindössze egy évig lesz lehetőség a korábbi adójóváírások büntetéssel emelt összegének visszafizetése nélkül;
  • a magánnyugdíjpénztári megtakarítások, a nyugdíjbiztosítások és a nyugdíj-előtakarékossági számlák egyenlege nem lesz hozzáférhető (negatív adóvonatkozások nélkül) lakáscélú felhasználásra;
  • a lakáscélú felhasználás lehet vásárlás, felújítás, vagy korábbi lakáshitel törlesztése (a felhasználás konkrét módja és a lakáscél igazolás kritériumai a mai bejelentésben nem hangzottak el).

A kormány arra számít, hogy 300 milliárd forint (azaz a 2100 forintnyi nyugdíjpénztári vagyon kb. 14 százaléka) mozdulhat meg az intézkedés hatására.

Kovács Zsolt elmondása szerint a magyar lakosság öngondoskodási céljai elsősorban a saját lakóingatlan megvásárlására irányulnak, míg a nyugdíjcélú pénztári és életbiztosítási megtakarítások európai viszonylatban alacsonynak tekinthetők. A miniszteri biztos elmondása szerint különösen kevésre (alig 1000 főre) tehető, ráadásul egyre csökken azoknak a száma, akik pénztári járadékszolgáltatásban részesülnek, azaz nyugdíjas korukban rendszeres pénzáramlást vesznek fel a megtakarítási számlájukról. Kovács szerint ezek alapján levonható az a következtetés, hogy az önkéntes nyugdíjpénztár a túlnyomó többség számára nem jelent megoldást az időskori megélhetési problémákra. A kormány célja tehát összehangolni az érzékelt öngondoskodási célokat és az öngondoskodási intézményrendszert.

A Bankmonitor a múlt héten 1000 fős online közvéleménykutatást végzett ebben a kérdéskörben. A kitöltők válaszaiból arra következtethetünk, hogy a nyugdíjpénztári tagok 14 százaléka szeretné feltörni a megtakarítását, és 12 százalékra tehető azoknak az aránya, akik ebből 1 éven belül valamilyen lakáscélt szeretnének finanszírozni.

Az 1,07 millió főt számláló önkéntes nyugdíjpénztári tagságból tehát közel 130 ezer fő lehet érintett, közülük kb. 90 ezer fő lakóingatlant vásárolna vagy építene, míg a fennmaradó 40 ezer főnek lakásfelújítási célokra kell a megtakarítás. (Az főre jutó átlagos megtakarítás 2 millió forintra tehető, ami egy kisebb lakásfelújítást fedezhet, de egy önerőhöz önmagában nem elegendő.)

A Bankmonitor becslése szerint az intézkedés egy év alatt akár 7–10 ezer plusz adásvételt eredményezhet az ingatlanpiacon, amely a jellemző havi 11–12 ezer tranzakcióhoz képest érzékelhető többletkeresletet eredményezne.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s országban tanuló nappali tagozatos egyetemista

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napelem többletbetáplálás II.

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink