hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Zajlik a költségvetés általános vitája

  • MTI/Adózóna

A költségvetés általános vitáját folytatta – és zárja le – pénteken az Országgyűlés

Pócs János (Fidesz) ismertette: az agrártárcánál 137,7 milliárdot, a gazdaságvédelmi alapban 84 milliárd forintot különítettek el. A cél az, hogy 2024-ig 100 ezer hektárra bővüljön, és ezáltal megduplázódjon az öntözhető területek nagysága, ezért 2020-30 között várhatóan 170 milliárd forintos fejlesztési forrást biztosítanak erre a célra; 2021-ben 17 milliárd forintot az agrártárca és a belügyi tárca megosztva használhat fel – jelezte.
    
Beszámolt továbbá arról, hogy több forrás juthat a méhészeti nemzeti programra, az Igyál tejet! és az iskolai gyümölcsprogramokra.
   
Csányi Tamás (Jobbik) közölte: az infrastrukturális beruházások közül a Budapest-Belgrád vasútvonalra elkülönített 182 milliárdból és a kormányzati kommunikációra szánt több mint 23 milliárd forintos keretből venne el pénzt más célokra. Ezekből többek között Mezőtúron és térségében, Törökszentmiklóson és környékén valósítana meg infrastrukturális, oktatási, egészségügyi fejlesztéseket, és erről 13 módosító indítványt nyújtott be. 

Nacsa Lőrinc (KDNP) kiemelte a jövő évi költségvetésből a tartalékképzést. Rámutatott, hogy a szociális és gyermekvédelmi kiadások is bővülnek, és szólt arról is, hogy elindul a 13. havi nyugdíj visszaépítése, számolnak a nyugdíjprémiummal. Nőnek a hitéleti kiadások, és emelkedik a sport- és szabadidős tevékenységek támogatása. 

Szabó Sándor (MSZP) az önkormányzatokat érintő pontokat kritizálta. A javaslat alapján az önkormányzatoktól a források elvonása egyre nagyobb mértéket ölt jövő évben – állapította meg. Az önkormányzatok olyan helyzetbe kerülnek, hogy az alapfeladatok ellátása is nehézséget fog jelenteni, pénzügyileg teljesen ellehetetlenülnek a települések.

Hivatkozott egy TÖOSZ-felmérésre is, eszerint a települések közel 20 százalékának már most sincs semmilyen tartaléka, illetve felüknek legfeljebb két hónapra elegendő pénzügyi tartaléka van. A 3200 önkormányzatból 2300-nak semmilyen adóbevétele nem lesz jövőre – mondta, és szóvá tette a gépjárműadó elvonását. Ahol van iparűzési adó, ott is visszaeséssel számolnak – jegyezte meg.
    
A tömegközlekedés finanszírozása is jelentős mértékben, negatív módon változik – tette hozzá. Kitért arra is, hogy egészen 2024-ig maradna a szolidaritási adó, és a gépjárműadót sem tervezik visszaadni, amivel közel ezermilliárdot vesznek el az önkormányzatok kasszájából. Azt javasolta: ez utóbbi teljes egészében maradjon a településeknél, ahogy a személyi jövedelemadó egy része is. 

Barcza Attila (Fidesz) a turizmus területét érintette, azt a gazdaság húzóágazatának nevezte. Rámutatott: a jövő évi költségvetésben több területen biztosítanak jelentős forrásokat, amelyek a turizmus fejlesztését célozzák. Az egyik a közlekedésfejlesztés, és kitért arra, hogy folytatódik a megyei jogú városok bekapcsolása a gyorsforgalmi úthálózatba. A Modern városok program és a Magyar falu program keretében megvalósuló beruházások sok esetben nagyon fontosak a turizmus szempontjából – mutatott rá. 

Szólt a kiemelt turisztikai térségekről, és jelezte: több koncepció is van ezek fejlesztésére. Fontosnak nevezte a strandok és élményparkok további bővítését is.

Arató Gergely (DK) közölte: a költségvetés nem biztosít kellő forrásokat a digitális oktatás fejlesztésére, az oktatás számára jövőre adott infláció alatti emelés és a pedagógusoknak ígért "szerény" béremelés nem teszi lehetővé, hogy az oktatás tartalmilag, módszereiben, eszközeiben hatékonyabb legyen. Megjegyezte: 2010-ben oktatási laptopprogramot hagytak örökül a kormánynak, azt kellene folytatni.
    
Szerinte hasonló a helyzet az egészségügyben is, ahol csak annyi forrásnövekedés van, hogy fennmaradjon a jelenlegi működés.     
    
Elmondta: az ellenzéki pártok négy közös módosító javaslatot nyújtottak be, amelyekben 300 milliárd forintot javasolnak átcsoportosítani egy jelentős egészségügyi béremelésre. Emellett – folytatta – azt is szorgalmazzák, hogy a kormány szüntesse meg a szolidaritási adó megemelését és a gépjárműadó elvételét, valamint javasolják a munkanélküli ellátások növelését és a minimálnyugdíj emelését. Kitért arra is: a DK külön módosító javaslatban szorgalmazza az oktatásban és a szociális ágazatban dolgozók béremelését és a családi pótlék duplájára emelését is.       

Csárdi Antal (LMP) a járvány miatt nehéz helyzetbe került családok segítése érdekében azt javasolta, hogy a kiskeresetűek számára csökkenjen a személyi jövedelemadó. Az alapvető élelmiszerek 27 százalékos áfájának csökkentése mellett érvelt, igazságtalannak nevezve, hogy a kormány az éttermi szolgáltatások és a szálláshely-szolgáltatások áfáját 5 százalékra mérsékelte.

Bartos Mónika (Fidesz) elmondta, a rendvédelem és a honvédelem ügye nem esik áldozatul a gazdasági válság kezelésének, forrásaik bővülnek jövőre. Ismertetése szerint a rendvédelem területének 96 milliárd forinttal, 12,6 százalékkal nő a támogatása, ez létszámfejlesztésre és a polgárok biztonságát szolgáló beruházásokra fordítható. Hozzátette: a honvédelem költségvetése 162 milliárd forinttal 778 milliárd forintra nő.

Tordai Bence (Párbeszéd) az alapjövedelem bevezetése mellett érvelt, amely szerinte a GDP 10 százalékát közelítő költségvetési átrendezéssel biztosítaná minden magyarnak az emberhez méltó megélhetés anyagi feltételeit. Közölte, az alapjövedelem nem segély, hiszen mindenkinek járna az országban, egyszerre növelné a létbiztonságot és az alacsony jövedelmeket. A meglévő kiadások átcsoportosítása mellett plusz forrásokat szednének be a szupergazdagoktól, a nagyvállalatoktól, valamint ökoadót is kivetnének – mondta.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink