hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Veszik a lakossági állampapírt, mint a cukrot

  • MTI

Jelentős volt belföldön a forintállampapírok iránti kereslet a nagybani és a lakossági piacon is; a nettó lakossági értékesítés ezermilliárd forint felett volt, ami meghaladta az éves célt. A nagybani piacon is jobban alakult az értékesítés az éves terv időarányos részénél, ezért jelentős tartalék van – nyilatkozta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Világgazdaság mai számában megjelent interjúban.

Tavaly év vége óta a saját devizával rendelkező országok közül a csehek után a második legalacsonyabb állampapírhozamok Magyarországon vannak. Ennek eredményeképpen olcsón finanszírozható az állam, és a GDP-arányos kamatkiadások 3 százalék alá süllyedtek, ami 1,5 százalékpontos javulás 2009-2010-hez képest. Ez nettó 400-450 milliárd forintos megtakarítás az államkasszának, az adófizetőknek – fejtette ki Barcza.

A külföldi befektetők körében a spekulatív tőke gyakorlatilag megszűnt, hosszú távú, saját minősítést is alkalmazó befektetési alapok vannak. A lakossági állampapírprogrammal és a devizaarány csökkentésével kiiktatták az adósságportfólió kockázatosabb részét. A jelenlegi alacsony hozamszint lényegében azt mutatja, hogy azt a magyar állampapírpiacot szimulálják, amely a régiós 40-60 százalék közötti adósságráta mellett lenne. Azaz látszik, hogy nem törvényszerű, hogy magasabb kamatok kellenek Magyarországon, elérhető és fenntartható az alacsony kamatszint – tette hozzá.

Leszögezte: nincsenek rejtett tulajdonosok, a lakosságnál lévő állampapírok állományáról, az egyes típusokról havonta közölnek adatot; "a rejtett tulajdonosok egy hangzatos cím, de teljes mértékben félrevezető".

A lakossági program elindításakor pontosan meghatározták, hogy kik vásárolhattak, akkor még ebbe a köre beletartoztak a befektetési alapok is, amelyek később kikerültek a körből, de az állományban még jelen vannak, amíg le nem járnak a papírjaik. Jelenleg a lakosság mellett vehetnek önkormányzatok, egyházak, nonprofit intézmények, de birtokolhatnak bankok is, mert az államtól közvetlenül nem, de az ügyfelektől árjegyzési kötelezettségük – ami kötelességük – keretében vásárolhatnak.

A hatezermilliárd forint 20-30 százaléka nem magánszemélyeknél van, ennek egy része a befektetési alapok öröksége. De belföldi szereplőknél van, tehát hozzájárultak ahhoz, hogy a túlzott külföldi tulajdon megszűnjön – hangsúlyozta Barcza György. Megjegyezte: ha úgy ítélik meg, hogy szükséges, változtatnak a vásárlók körén; jelenleg vizsgálják is ezt a lehetőséget.

Arra a kérdésre, hogy a nonprofit intézmények közül kiemelkednek-e az MNB alapítványai, azt mondta: az ÁKK-nak nincsenek olyan adatai, amelyek alátámasztanák ezt a felvetést. A nonprofit intézmények és az alapítványok vehetnek állampapírt. Az elmúlt időszakban már más befektetési formák felé fordultak az MNB-alapítványok, leépítve állampapír-állományukat. Így semmiképpen nem mondható, hogy kiemelkednének az MNB alapítványok – állította Barcza.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás, saját rezsis beruházás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Csernobili nyugdíjas

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink