hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Veszélybe kerülhet a lakosság ügye, fizetésemelést követelő köztisztviselők

  • MTI/Adózóna

Érdemi tárgyalásokat és fizetésemelést követel a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). A szervezet elnöke erről az önkormányzatok napja alkalmából a Belügyminisztérium budapesti épülete előtt megtartott sajtótájékoztatón és demonstráción beszélt pénteken.

Boros Péterné hangsúlyozta: a Belügyminisztériumban a hivatalos ünnepen számos település polgármestere kap kitüntetést. Mint mondta, ehhez őszintén gratulálnak, de a kormány nekik még nem adott okot arra, hogy megelégedéssel ünnepelhessenek.

Hozzátette: örülnek ugyan annak, hogy – részben az ő fellépésüknek köszönhetően – a járási hivatali dolgozók keresetét rendezte a kormány, ugyanakkor ez „elfogadhatatlan és indokolatlan bérfeszültséget okoz”, aminek következménye az elvándorlás az önkormányzati hivatalokból.

A demonstráción, amelyen az MKKSZ elnöksége vett részt, a szervezet elnöke felidézte: két héttel ezelőtt azért sztrájkoltak az önkormányzati dolgozók, mert nyolc éve nem emelkedett a bérük, döntő többségük fizetése régen a hivatalos létminimum alatt van. Emellett a kistelepülések polgármestereinek „méltatlanul alacsony díjazása” miatt is felemelték szavukat.

„Sztrájkjaink sikeresek, de eredménytelenek voltak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezért az önkormányzatok ünnepén ismételten követelik kollégáik fizetésének emelését és a korrekt életpálya-szabályozást, amelyhez elkészítették a saját törvényjavaslatukat is.

Boros Péterné szólt a hátrányos helyzetű települések önkormányzatairól is. Emlékeztetett arra, a helyi önkormányzatok európai chartája kötelezi az államot, hogy a pénzügyileg gyengébb helyi önkormányzatokat védje és az egyenlőtlen pénzügyi erőforrásokat kiegyenlítse.

Kitért arra, hogy az önkormányzatok napján az 1990-es első szabad önkormányzati választásokra emlékezik az ország. Ekkor születtek meg a „magyar nép valódi önkormányzatai” vagyonnal, saját iskolával, egészségügyi szolgálattal, művelődési intézményekkel, adóbevétellel. Ezek olyan értékek, amelyek megérdemlik az ünneplést – közölte.
Mára azonban – tette hozzá – sok minden megváltozott: a vagyon, a jogkör, a saját intézmények és a bevételek is erősen megfogyatkoztak.

„A helyi társadalom, a lakosság legközvetlenebb ügyei és érdekei kerülhetnek veszélybe, ha maradék feladataikkal működésképtelenné válnak az önkormányzatok hivatalai” – mondta az MKKSZ elnöke.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink