hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új digitális fejlesztési program a kkv-k versenyképességének növelésére

  • adozona.hu

2 milliárd forintból új munkaerőpiaci program indul a vállalkozások digitális infrastruktúrájának fejlesztése érdekében. A támogatással növekedhet a hazai kkv-k versenyképessége, piaci részesedése, munkavállalóik képzettségi szintje, emellett új munkavállalók felvétele is megvalósulhat – írja sajtóközleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A program elsődleges célja a mikro-, kis-, és középvállalkozások tevékenységéhez kapcsolódó termelési, gyártási, értékesítési és üzleti folyamatok digitalizálásának, digitális szolgáltatások bevezetésének, továbbá a megvalósuló fejlesztések használatához szükséges képzések, digitális készségek fejlesztésének támogatása.

A pályázati program keretében igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10 millió, maximum 80 millió forint, mértéke a projekt összes elszámolható költségének maximum 70%-a lehet. A pályázónak vállalnia kell, hogy a statisztikai létszámától függően 1-5 fő létszámbővítést is végrehajt. A program keretében legalább egy fő képzésének vállalása is kötelező, mely a megvalósuló digitális fejlesztéshez kapcsolódik.

A pályázónak vállalnia kell, hogy a digitalizáció fejlesztéshez kapcsolódó beszerzett eszközöket, immateriális javakat, technológiai fejlesztéseket az üzembe helyezés időpontjától számított legalább egy évig folyamatosan fenntartja és üzemelteti.

A pályázónak ezen kívül vállalnia kell a projekt megvalósítását követően a pályázat megvalósítási helyszínén foglalkoztatott munkavállalója átlagos statisztikai állományi létszámára és a fejlesztéshez kapcsolódó létszámbővítés eredményeként felvett többletlétszámára együttesen legalább 12, illetve vállalásának megfelelően legfeljebb 18 hónapos folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget.

A pályázatot 2025. február 13. napjáig lehet benyújtani elektronikusan az OFA Nonprofit Kft. Forráskezelő Rendszerén (FKR) keresztül, a pályázattal kapcsolatos részletek a szervezet weboldalán találhatók meg – áll az NGM sajtóközleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj kötelezettje

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Magánszemély külföldi cégnek nyújtott tanácsadása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink