Új csúcson a BUX – az OTP és a Mol vitte a prímet

  • MTI

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2288,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 143 889,34 ponton történelmi csúcson zárt a mai napon.

A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a kedvező nemzetközi hangulatban két vezető részvény, az OTP és a Mol egyedi sztorija húzta történelmi csúcsra a tőzsdét. Közben e két részvény árfolyama nem ért el új rekordot, ugyanakkor a forgalom jelentős lett.

Hozzátette, az OTP bejelentett egy jelentős felvásárlást: megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal és a DNB Bankkal.

A Mol árfolyamára kedvezően hatott a közel-keleti feszültséggel emelkedő olajár, valamint az, hogy új, napi mintegy 160 ezer köbméteres hozamú gázkutat tárt fel az INA horvát olaj- és gázipari társaság az Észak-Adrián. Az INA 49,08 százalékos tulajdonosa a Mol, amely a társaság irányítási jogait is gyakorolja.

A Mol 104 forinttal, 2,46 százalékkal 4328 forintra erősödött, 5,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1350 forinttal, 3,02 százalékkal 46 100 forintra nőtt, forgalmuk 22,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 28 forinttal, 1,06 százalékkal 2664 forintra emelkedett, forgalma 1,0 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 1,26 százalékkal 11 780 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9303,28 ponton zárt kedden, ez 50,92 pontos, 0,54 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi gazdaság tagjának adószámkérése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áru vagy szolgáltatás?

Pölöskei Pálné

adószakértő

5%-os lakásépítési áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink