hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Titkolta a THM-et, majd' tízmilliós bírság lett a vége

  • MTI

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki a K&H Bank Zrt.-re a fogyasztóknak nyújtott hitelekhez kapcsolódó tájékoztatási szabályok megsértése miatt.

A jegybank közleménye szerint a hitelintézet nem küldött a jelzáloghiteleseinek törlesztési táblázatot, illetve kimutatást a hitelek megszűnésekor, hitelkártyái reklámozásakor pedig több esetben nem vagy nem feltűnően jelenítette meg a hitelköltségeket összegző THM értékét.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi célvizsgálatok keretében ellenőrizte, hogy a K&H Bank a hitelkártyatermékeit érintő kereskedelmi kommunikációjában – a 2017. március 1. és május 31. közötti időszak reklámjait érintően – miként tett eleget a teljes hiteldíj mutató (THM) feltüntetésére vonatkozó kötelezettségének. Vizsgálta azt is, hogy a jelzáloghiteles ügyfeleknek évente vagy a kamatperiódus fordulónapján kiállított törlesztési táblázat, illetve a hitelszerződés megszűnésekor esedékes kimutatások tartalma és megküldési gyakorlata megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak a 2016. január 16. és a 2017. július 31. közti időszakra vonatkozóan.

A vizsgálatok megállapították, hogy a K&H Bank az általa értékesített hitelkártyákat úgy népszerűsítette, hogy a kommunikáció (reklámozás) során a THM értékét nem kellően figyelemfelkeltő módon vagy – egyes esetekben – egyáltalán nem jelenítette meg.

Az MNB további jogsértésként állapította meg, hogy a bank a jelzáloghitel-szerződések megszűnését követően nem küldte meg a fogyasztóknak az ilyenkor kötelező teljes körű írásbeli kimutatást (kivonatot). A jogszabályi előírással ellentétben emellett nem automatikusan, hanem kizárólag az ügyfelek kérésére állította ki az évente egyszer, illetve a kamatperiódus fordulónapján esedékes, a fogyasztó fennálló tartozásáról szóló törlesztési táblázatot. E táblázatnak a törvény szerint tartalmaznia kell a törlesztőrészletek összegét, a törlesztés feltételeit, gyakoriságát, elkülönítetten az egyes törlesztések tőke- és hitelkamatát, továbbá minden egyéb hitelkamaton túli ellenszolgáltatást.

Az MNB mindezek nyomán ma közzétett határozataiban összesen 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a K&H Bankkal szemben, s kötelezte az intézményt a vonatkozó előírások jövőbeni betartására. A bírságösszegek megállapítása során a jegybank többek között figyelembe vette, hogy a jogsértő gyakorlatok a fogyasztók szélesebb körét érinthették, emellett jelentős súllyal értékelte, hogy a bank az eljárás lezárultáig a kimutatások megküldésével kapcsolatos hiányosságok orvoslása érdekében megtette a szükséges intézkedéseket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Családi gazdálkodó szocho elszámolása

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan ajándékozása utáni szja

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 május
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close