hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Telefonálás az EU-ban: maximalizálják a percdíjakat

  • MTI

Május 15-étől nettó 19 eurócentes (nagyjából 60 forintos) felső korlátja lesz az Európai Unión belüli telefonhívások percdíjának, sms-enként pedig legfeljebb 6 eurócentet (20 forintot) számolhatnak majd fel a szolgáltatók – jelentette be az Európai Bizottság.

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint az új szabályok a tagországok között eddig fennálló nagy árkülönbségeket hivatottak megszüntetni, mivel az EU-n belüli nemzetközi hívások átlagosan eddig háromszor, egyes esetekben pedig akár tízszer annyiba kerültek, mint a belföldi hívások.

Az előírások a huszonnyolc uniós tagállam mellett Norvégiára, Izlandra és Liechtensteinre is vonatkozni fognak.

A roamingdíjak 2017-es eltörlése után az EU most intézkedéseket hozott a nemzetközi hívások után felszámolt túlzott díjak korlátozására. Ezen lépéseknek köszönhetően a fogyasztók biztosak lehetnek abban, hogy telefonszámlájuk nem fog kellemetlen meglepetéseket tartogatni, ha saját országukból vagy ha külföldről európai számot hívnak – közölte Marija Gabriel digitális gazdaságért és társadalomért felelős uniós biztos.

Az EU társjogalkotó szervei – az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács – hosszú egyeztetés után tavaly júniusban egyeztek meg a távközlési szabályok módosításáról, és azóta több szolgáltató elébe ment az előírások hatályba lépésének, ahogyan az a roamingdíjak eltörlésekor is történt.

A BEUC európai fogyasztóvédelmi szövetség korábban arról számolt be, hogy az EU-n belüli hívások díjai 5 és 80 eurócent között alakulnak az uniós országokban.

Egy friss felmérés szerint tíz válaszadóból négy (42 százalék) kommunikációt folytatott valakivel egy másik uniós országban az elmúlt hónapban.

Egyes kritikus hangok szerint ugyanakkor szükségtelen intézkedésről van szó, miután az emberek jelentős része már ingyenes internetes telefon- és üzenetküldő szolgáltatásokat használ.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink