hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szinte mindenütt drágulnak a lakások

  • adozona.hu

Közel 12 ezer ingatlan cserélt gazdát a múlt hónapban országszerte, amely csupán 2 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtti június hónaptól. Az idei első félévben a becslés alapján 69,5 ezer adás-vétel zajlott országszerte – áll a Duna House Holding Kft. bővített, féléves ingatlanpiaci elemzésében, amely kerületi, megyei árak mellett friss árindexeket is tartalmaz.

Egy éve ugyanebben az intervallumban 68,3 ezer tranzakciót mértek a közvetítő piacelemzői, azaz 2 százalékos javulás érhető tetten. Trendszerűen esik a Keresleti Index, amely a januári 106 pontos rekordmagasságból júniusra 71 pontra érkezett, amely (leszámítva a decemberi szezonális mélypontokat) két és féléves negatív rekord. Összevetve mindezt az egyébként kiemelkedő forgalommal, az látszik, hogy jelenleg bár kevés az érdeklődő, de ők komoly vételi szándékkal vannak a piacon.

Az idei első negyedéves „pihenő” után folytatódott a második negyedévben a – 2014-ben elindult –áremelkedés és így a Duna House Országos Lakásár Indexe 110 pontra emelkedett. Ez reáláron számolva 87 százalékpont, amely így 13 százalékkal marad el csupán a válság előtti (2008 első negyedév) szinttől. A reál árindex 2013-ban érte el mélypontját, amikor a mutató csupán 64 százalékponton állt. A folytatódó emelkedés egyaránt tetten érhető a panel– és a téglalakások esetén is. Az Országos Panel Index 109-ről 115 pontra, az Országos Tégla Index 100-ról 105 pontra ugrott a második negyedévben.

A vidéki indexek mindegyike emelkedett. Kelet-Magyarországon a panelek 112 ponton állnak, a Tégla Index pedig 2009 után először átlépte egy ponttal a 100-as bázisértéket. Nyugaton a Panel Index a bázisértéktől már csupán csak egy pontra van, a Tégla Index azonban pont 100-ra ugrott. Ezzel elmondható, hogy (nominál áron) vidéken annyiba kerülnek a lakások, mint 2008 elején, vagyis a válság előtt.

Budapesten érdekesen alakultak az árindexek. A panelek ára töretlenül és meredeken tart felfelé, a 2013-as 77 pontos mélyvölgy után szinte duplájára, 142-re menetelt fel a Budapesti Panel Index, ami reálértéken is 112 pontot jelent. A Budapesti Tégla Index azonban a szintén 2014-ben indult emelkedést követően most először esett vissza 126-ról 119-es értékre, ezzel egyedüli az összes index közül, amely az aktuális időszakban csökkenést mutat.

Vidéken az idei első félévben Győr-Moson-Sopron Megyében vették a legmagasabb átlagáron a téglaépítésű lakásokat. Ebben a régióban az átlagár 323 ezer forint/négyzetméter volt, amely a második legdrágább Veszprém Megyét (297 e forint/négyzetméter-es átlaggal) is jócskán meghaladta. A legalacsonyabb átlagár Tolnában volt mérhető, ahol ezeket a lakásokat 124 ezres átlagon vásárolták. Budapesten az V. kerület továbbra is a legdrágább, ahol a lakásokat 689 ezres átlagos négyzetméter áron vették. Valamivel félmillió felett vásároltak még az I., II., VI. és XII. kerületekben is. A legalacsonyabb áron, 206 ezren a XXIII. Kerületben vették a téglaépítésű lakásokat.

A paneleket vidéken szintén Győr-Moson-Sopron Megyében vették a legdrágábban, 239 ezer forint/négyzetméter átlagon. Nem sokkal volt olcsóbb Hajdú Bihar 224 ezres átlagával és Pest, vagy Veszprém Megyék sem 200 körüli négyzetméter áraikkal. Legkevesebben Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében adtak a panelekért, ahol a vevők átlagban 107 ezret fizettek egy négyzetméterért, de Jász-Nagykun-Szolnok megyében is csupán 109 ezer volt az átlag. Budapesten a XIII. kerületi panelekért adtak a legtöbbet, átlagban 354 ezer Forintot. Több kerületben is 300 ezer fölött keltek el ezek a lakások, úgymint a III., IX., XI., XIV. és XVI. kerületek. A legolcsóbb paneleket a XVIII. kerületben lehetett vásárolni, ahol a vevők átlag 216 ezer forint-ot adtak ezek négyzetméteréért.

Két szomszédos megye mutatta alku tekintetében a két végletet. Jász-Nagykun-Szolnok Megyében az eladóknak átlagosan 4 százalékot kellett csökkenteni az eredetileg elképzelt áron, hogy felkeltsék a vevők érdeklődését, akik további 8 százalékot tudtak faragni az árból. Ehhez képest a szomszédos Hajdú-Bihar Megyében az irányár változtatás átlaga nulla lett, vagyis gyakori volt, hogy emelni lehetett az árat, és a vevők is csupán 2 százalékot alkudtak átlagban.

Budapesten az átlagos irányárcsökkentés 2 százalék, az átlagos alku 4 százalék volt. Ezen belül a XIII. kerületi eladóknak kellett a legnagyobb árcsökkenést elszenvedniük, hiszen átlag 4 százalékos árcsökkentést követően a vevők további 7 százalékot alkudtak. A legjobban a XIX. Kerületiek jártak, átlagban nem kellett a kezdeti árat csökkenteni és vevők is mindössze 3 százalékot faragtak az árból.

Június hónapban is magas volt a budapesti vásárlók között a befektetők aránya. A Duna House adatai alapján a teljes forgalom 42 százalékát tették ki, átlagban 23,75 millió forintot költöttek 62 négyzetméter körüli ingatlanokra. Minden ötödik vevő elsőlakás vásárló volt, hasonló méretet kerestek, de durván 1,5 millióval olcsóbban.  Vidéken a vevők 29 százaléka nyilatkozta, hogy a vásárlás mögött a nagyobb lakásba költözés állt. 106 négyzetméter-es ingatlanokat vettek, 19,3 milliós átlagáron. A befektetők itt a forgalom 22 százalékát tették ki, 57 négyzetméter-es ingatlanokat vettek 11,4 milliós átlaggal. Elsőlakás vásárló szintén kb. minden ötödik vevő, 10,1 milliós költéssel.

Markánsan látszik az áremelkedés, ha összehasonlítjuk az idei első félévben lezajlott adás-vételekben szereplő ingatlanok paramétereit az egy évvel korábbi hasonló időszakkal. Míg Budapesten a kedvelt lakásméterekben nem történt változás, vagyis a vevők többsége (35 százalék) még mindig 40-60 négyzetméter közötti ingatlant vásárol, addig a négyzetmétersávok látványosan elcsúsztak a drágább irányba. Budán 2015 első felében a tranzakciók 27 százalékát tette ki a 400 ezer forint fölötti négyzetméter ársáv, idén viszont már minden második ilyen volt. Pesten 11-ről 30 százalékra ugrott meg a legdrágábbak aránya.

Vidéken ugyanez figyelhető meg, csak olcsóbb sávokból kiindulva. 200 ezer forint/négyzetméter ár fölött egy éve a megvalósult adásvételek 19 százaléka zajlott, idén ez már 29  százalékra ugrott. Pest Megyében Nehezebb az összehasonlítás, ugyanis itt a két időszak összehasonlításában inkább az a feltűnő, hogy a vevők a nagyobb méret felé mozdultak el, ami azonban az alacsonyabb négyzetméterár felé billenti az összegzést. Itt a fajlagos árak beszédesebbek, 30 millió forint fölötti ingatlanra a vevők 8 százaléka költött egy éve, idén azonban a forgalom 16 százalékát ez tette ki.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink