hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szakszervezetek: alacsony a bér, rosszak a munkakörülmények Magyarországon

  • MTI

A magyarországi munkaadók kevesebb munkabért fizetnek, mint amennyit a termelékenység alapján adhatnának – mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerdán Budapesten, a Friedrich Ebert Alapítvány rendezvényén.

Kordás László hangsúlyozta, hogy a szakszervezeteknek nincs és nem is lehet pontos képük a gazdaság helyzetéről, hiszen 2015 óta a kormány korlátozza az alapvető adatok hozzáférhetőségét. Megszűnt a tárgyalások nyilvánossága és átláthatósága is. A szakszervezetek azonban azt tervezik, hogy határozottabban fognak küzdeni a közérdekű adatokért – fogalmazott.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöke is úgy véli, hogy hiányoznak a munkaerőpiacra és állami foglalkoztatásra irányadó adatok. Magyarországon nincs munkaügyi kormányzás, ezért a szakszervezet konszenzusos fórumot szeretne a kormány, az ellenzék, a munkaadók, önkormányzati és munkavállalói érdekszövetségek részvételével – tette hozzá. Véleménye szerint 30 évvel a rendszerváltás után fontos kérdésekben nincs társadalmi megegyezés, a konszenzus fogalma szinte feledésbe merült, noha – mint mondta – épp az együttgondolkodás vihetné előre a munkavállalók helyzetét.

Galgóczi Béla, az Európai Szakszervezeti Kutatóintézet (European Trade Union Institute, ETUI) munkatársa úgy értékelte, hogy Közép- és Kelet-Európában a munkaerő képzettsége a nyugatinak felel meg, ám a térség a nemzetközi munkamegosztásban alacsony helyet foglal el, a bérek jelentősen elmaradnak a termelékenység szintjétől, a cégek termelékenysége között hatalmas különbség van az országon belül is, a munkakörülmények sok helyen rosszak.

A magyar mutatók a térségen belül is kedvezőtlenek, a 2009 és 2018 közötti időszak egészét tekintve a magyar reálbérek a legalacsonyabbak közé tartoznak – tette hozzá. Véleménye szerint Magyarország lassan már Romániával, és hamarosan Bulgáriával sem tud versenyezni, az elvándorlásban is csak papíron nem áll rosszul.

A Bérfelzárkózás Magyarországon című rendezvényt meghirdető Friedrich Ebert Alapítvány a Weimari köztársaság szociáldemokrata elnökének nevét viseli, és pártközeli szervezetként mutatja be magát magát. Magyarországon 1990-ben jelent meg.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Földmunkák számlázása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

485/2020. kormányrendelet

Széles Imre

tb-szakértő

EU-n kívüli eszközbeszerzések

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 április
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close