hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pert nyert a Facebook a GVH-val szemben, adataikkal fizetnek a felhasználók

  • adozona.hu

Helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék döntését a Kúria, miszerint nem jogsértő, hogy a Facebook magát ingyenesnek hirdeti – közölte a Deloitte tanácsadó cég jogi irodája.

A Gazdasági Versenyhivatal még 2016 októberében indított versenyfelügyeleti eljárást a Facebook ír leányvállalatával szemben, mivel a közösségi oldal nyitófelületén és súgóközpontjában 2010-től kezdve ingyenesként hirdették meg a cég szolgáltatásait. Az ingyenesség mellett viszont a közösségi portál munkatársai adatokat gyűjtenek a felhasználók érdeklődéséről, viselkedéséről, vásárlási szokásairól, ami a GVH szerint jogsértő, hiszen úgy tud hasznot húzni ebből a Facebooknak, hogy a felhasználók nem voltak tisztában ezzel a regisztráció idején.

A versenyhivatal 2019 decemberi határozata szerint megtévesztő volt az ingyenesség hirdetése, hiszen ezzel azt sugallta magáról a Facebook, hogy nincsenek se kockázatai, se kötelezettségei a regisztrációnak. A jogsértő gyakorlat miatt a GVH 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a Facebookra, amit a cég meg is támadott a Fővárosi Törvényszéken, majd a Kúrián is.

Mindkét testület a Facebooknak adott igazat az ügyben: a Kúria nemrég közzétett ítélete szerint az ingyenesség azt jelenti, hogy „a fogyasztónak nem kell a szolgáltatásért pénzbeli ellenértéket fizetnie”, vagy „nem szenved más érdemi hátrányt a szolgáltatás igénybevételekor”. Ennek a feltételnek a közösségi oldal megfelelt, a fogyasztókat pedig a regisztrációkor tájékoztatta az adatkezelési szabályzat és az általános szerződési feltételek is arról, hogy adatokat adnak át róluk, és kifejezett hozzájárulást is adnak az átadott adatok kezeléséhez.

Így a Kúria szerint nem megtévesztő, hogy a Facebook ingyenesnek hirdeti magát 2010 óta.

A Deloitte Legal Göndöcz és Társai Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportvezetője, Miks Anna szerint nem volt egyedi eset a GVH megközelítése az ingyenesség fogalmáról, hiszen más országokban is hoztak hasonló ítéleteket a Facebook ellen. A kúriai döntés viszont egyértelművé tette, hogy a versenyhivatal értelmezése túlságosan kitágítja a jogszabályi kereteket, ezért nem elfogadható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Csed – naptári napi alap

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Munkabér módosítása gyes alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Katás beltag

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 január
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs