hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mi lesz a török lírával? Nyomoznak a közösségi médiában közölt bejegyzések miatt

  • MTI

Gyors és hatékony intézkedéscsomagot jelentett be Twitter üzenetekben ma reggel Berat Albayrak török pénzügyminiszter a líra árfolyamesésének megállítására. Eközben nyomozás indul Törökországban több száz internetes profil ellen, amelyek a közösségi médiában a hatóságok szerint a líra árfolyamesését kiprovokáló bejegyzéseket tettek közzé – közölte a török belügyminisztérium.

Az isztambuli ügyészi hivatal is bejelentette, hogy vizsgálatot indított olyan személyek ellen, akik "a gazdasági stabilitást veszélyeztető lépéseket tettek". A hatóságok 346 felhasználó fiókját vizsgálják meg.

A török líra több mint tíz százalékos gyengüléssel kezdte a hétfői kereskedést a dollárral szemben, majd a miniszter bejelentésére vesztesége mintegy hat százalékra mérséklődött.

A pénzügyminiszter még pénteken Isztambulban új, a jegybanknak nagyobb függetlenséget biztosító és szigorúbb költségvetési fegyelemre épülő, "fenntartható és egészséges mértékű" gazdasági növekedést biztosító gazdaságpolitika bevezetését jelentette be üzletemberek előtt tartott beszédében. Kevés részlettel szolgált azonban a kormány terveiről ahhoz, hogy meggyőzze a pénzpiacokat a török líra rekordnagyságú árfolyamesésének megállításáról.

A török állami Anadolu hírügynökség beszámolja szerint ugyanakkor a pénzügyminiszter ígéretet tett arra is, hogy a bankbetéteket nem kobozzák el és a devizaszámlákat sem váltják át lírára.

Hosszú hallgatás után a török jegybank is megszólalt a témában: a pénzügyi rendszer likviditásának javítása érdekében csökkentették egyes devizaműveletek fedezeti követelményeit, valamint új refinanszírozási lehetőségeket nyitottak meg a belföldi pénzintézetek számára, illetve bővítették a kereskedelmi bankok devizahitel felvételi lehetőségeit.

A jegybank közölte: szoros figyelemmel követik az eseményeket és mindent megtesznek a pénzügyi rendszer stabilitásának a fenntartása érdekében.

A török líra pénteken 20 százalékkal is gyengült a dollárral szemben, de később valamelyest mérsékelte a veszteségét. A líra heti vesztesége így is közel 30 százalék lett, az év eleje óta pedig 70 százalékkal gyengült. Az euróval szemben is nagyot gyengült a török líra pénteken, több mint 15 százalékot, heti vesztesége bő 25 százalék lett, az év eleje óta pedig 60 százalékkal gyengült.

Recep Tayyip Erdogan török elnök az ország gazdaságának a megroppantására irányuló összehangolt nemzetközi akciónak tulajdonítja a líra árfolyamvesztését. Az elnök pénteken arany- és deviza-megtakarításaik lírára váltására kérte fel az ország polgárait a líra árfolyamának védelmében. A kamatemelések zsigeri ellenségeként ismert Erdogan elnök a monetáris politika felett megerősödött mandátummal került ki a nemrégiben tartott elnök- és parlamenti választásokból.

A köztársasági elnök azt az álláspontot képviseli, hogy az olcsó hitelfelvételi lehetőségek elérhetősége elengedhetetlen előfeltétele a gazdasági növekedésnek.

A NATO-szövetséges Egyesült Államok és Törökország kapcsolata az utóbbi időben fokozatosan romlik, amit csak súlyosbított az, hogy Donald Trump amerikai elnök nemrég az acél- és alumíniumcikkek védővámjának jelentős megemelésével fenyegette meg Törökországot. A két ország viszonyának elmérgesedéséhez nagyban hozzájárult a több mint 20 éve Törökországban élő Andrew Brunson észak-karolinai lelkipásztor ügye. Az amerikai férfit két éve, a puccskísérlet után tartóztatták le, azzal vádolva, hogy támogatja Fethullah Gülen hitszónokot és mozgalmát, valamint kémkedik az Egyesült Államok javára. Nemrégiben a börtönből házi őrizetbe helyezték, az amerikai kormány azonban a feltételek nélküli azonnali szabadon bocsátását követeli.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter egy nagykövetek előtt mondott ankarai beszédében azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem fog elérni semmit azzal, ha Törökországot fenyegeti és szankciókat vezet be. A török diplomácia vezetője felszólította Washingtont, hogy tartsa magát a hagyományos barátságon és NATO-szövetségen alapuló kapcsolataikhoz.

"Támogatjuk a diplomáciát és a párbeszédet, de a büntetéseket nem tudjuk elfogadni" – mondta Cavusoglu.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Aktív időbeli elhatárolás biztosításoknál

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 december
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetÉs