hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Magyarország nem támogatja az önálló eurózóna-költségvetés létrehozását

  • adozona.hu

Magyarország érdekeivel ellentétes egy különálló eurózóna-költségvetés létrehozása – hangsúlyozta Varga Mihály az eurózóna pénzügyminisztereinek kibővített értekezletén, ahol a résztvevők a novemberben nyilvánosságra hozott francia-német javaslatról tanácskoztak. A magyar pénzügyminiszter hozzátette: komoly kockázatokkal járhat, ha az eurót használó országok elkülönített büdzsé szerint gazdálkodnának, ezért Magyarország nem támogatja a tervezetet, olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

Az elkülönült eurózóna-költségvetés feleslegesen mélyítené a már most is meglévő szakadékot az eurózónán belüli és az azon kívüli tagállamok között – hívta fel a figyelmet Varga Mihály az Eurogroup brüsszeli ülésén. Mint mondta: a gazdaság fejlesztése, a felzárkózás elősegítése, az innováció és a kutatásfejlesztés az unió valamennyi tagállamának közös célja és feladata. A javaslat ugyanakkor kizárná az euróövezeten kívüli tagállamokat a közös uniós célok többletfinanszírozásából, és szigorúbb gazdaságpolitikai koordinációt kívánnak alkalmazni az EU27-re a gazdasági kormányzás és a kohéziós politika közti kapcsolat megerősítésével. A francia-német javaslatokat ezért magyar részről aggályosnak tartjuk – szögezte le a tárcavezető.

Angela Merkel és Emmanuel Macron június 19-ei találkozóját követően tették közzé az úgynevezett Mesebergi Nyilatkozatban az Európai Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) elmélyítését célzó javaslatok részeként a különálló eurózóna-költségvetés létrehozásának tervezetét, amelyet novemberben öntöttek konkrét formába. A francia-német kezdeményezés egyelőre még csak egy javaslat, amelynek megvalósításához az euróövezet másik 17 tagjának jóváhagyása is szükséges – mutatott rá Varga Mihály. A javaslatot számos uniós ország, mások mellett Hollandia és Finnország szintén elutasítja, ahogy ez az eurozóna minisztereinek novemberi kibővített ülésén is kiderült. Az eurózóna-költségvetés létrehozására irányuló francia-német javaslatokat a téma jelentősége és fontossága miatt a magyar kormány soron következő ülésén tárgyalja, írja a közlemény.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink