Lakásvásárlás: érdemes-e várni az 5 százalékos THM-plafonra?

  • adozona.hu

Hiába csökken a lakáshitelek kamata, a dráguló ingatlan megvásárlásához szükséges magasabb hitelösszeg miatt a családok törlesztési terhe még növekedhet is – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A kormány rá akarja bírni a bankokat arra, hogy a korábbi önkéntes THM-plafonhoz hasonlóan lakáshiteleiket 5 százalékos teljes hiteldíj-mutató (THM) alatt forgalmazzák. A korábbi, június végéig élő THM-plafonhoz képest az új kérés ezúttal azt jelenti, hogy a pénzintézeteknek a hitelekhez kapcsolt referenciakamatok alatti szinteken kellene meghúzniuk az új hitelek teljes hitelköltségét. A 10 éves banki referenciakamat (10 éves BIRS) 6,84 százalék volt kedden, míg az 5 éves állampapírpiaci referenciahozam 6,38 százalékon állt az ünnep előtt.

Referenciakamat alatt

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint arra, hogy a bankok kisebb kamaton kínáltak lakáshitelt ügyfeleiknek, mint amilyen kamaton más bankoknak vagy az államnak kölcsön tudtak volna adni pénzt (a referenciakamatok lényegében ez mutatják), már többször volt példa – például az infláció 2022-23-as elszállásakor.

Ugyanakkor „békeidőben” a bevett szokás szerint a bank a kockázatok miatt magasabb megtérülést remél a lakáshitelezéstől, mint amit a bankközi pénzpiacon vagy épp az állampapír-vásárlásokban realizálni tud.

Ez még akkor is így van, ha az ellentábor azzal érvel, hogy a bankok a piacinál lényegesen kisebb költségek mellett tudnak forrást szerezni köszönhetően például az immár 8 231 milliárd forintra rúgó, lényegében nem kamatozó lakossági folyószámla- és a visszafogott kamatkiadást jelentő 342 milliárd forintos lekötött betét állománynak.

Nem véletlen – hívja fel a figyelmet Gergely Péter -, hogy a hírek szerint a bankok novemberben csak célzottan, egy bizonyos szegmensre nézve szeretnék bevezetni az 5 százalékos lakáshitel THM-plafont. A BiztosDöntés.hu szakértőjének információi szerint novemberben az erről szóló tárgyalások újabb fordulójára egy olyan tervezetet visznek a pénzintézetek, amely az első, a zöld feltételeknek megfelelő, azaz modern (újépítésű vagy energetikailag teljesen felújított) lakás megvásárlásához adna ilyen kedvező kondíciójú hitelt, amelynek felvételét életkori határhoz is – maximum 30 éves korhoz - kötnék.

A szakember szerint felmerült a megvásárlandó ingatlan méretének és négyzetméter árának felső korlátja is, de Gergely Péter szerint egy ilyen feltétel – a megismert, maximum 50 négyzetméteres lakás és maximum 1 millió forintos négyzetméterár – lényegében kizárná, hogy a THM-plafonos kölcsönt budapesti és a fővárosi agglomerációban lévő lakás vásárlására lehessen használni.

A lakásárak a hírekre is drágulnak

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint azoknak, akik lakásvásárlásban gondolkodnak nem biztos, hogy megéri kivárniuk. Egyrészt a tárgyalások elhúzódhatnak, másrészt – ahogy látható – a feltételek még alakulhatnak. De ennél is fontosabb – emlékeztet a szakértő -, hogy közben a piac is mozog. Gergely Péter arra figyelmeztet, hogy az elmúlt hónapokban az ingatlanárak dinamikus növekedésnek indultak.

• Egyrészt rendkívül visszaesett az új építésű lakások piaca, és ez az elkövetkező hónapokban sem fog jelentősen megváltozni – a kiadott építési engedélyek száma az első félévben 8 972 darab volt, ami évtizedes mélypontnak számít. Ez felfuttatja a használt lakások piacát.

• Emellett a piacon az infláció csillapodását követően jelentős elhalasztott kereslet jelent meg, amit a 6 százalék közelébe csökkent és így a lakosság értékelése szerint kigazdálkodható szintet elérő lakáshitel kamatok csak támogattak az elmúlt hónapokban.

• Végül pedig a családtámogatások januári megújulása – 10-ről 11 millióra növelt babaváró és az immár akár 50 millió forintos hitelösszegig maximum 3 százalékos kamatszinten elérhető CSOK Plusz sikere (utóbbi termék már a lakáshitel-folyósítás 27 százalékát adja), átrajzolja a piacot.

Mindezen változásoknak köszönhetően az elmúlt hónapokban komoly mértékű drágulás volt megfigyelhető az ingatlanpiacon – az ingatlan.com ennek mértékét évi 6,5 százalékra teszi. Ráadásul a már meglévő hatások és az újabb THM-plafon bevezetése Gergely Péter szerint további drágulást hozhat.

Nagyobb hitel kell

Ha az ingatlanárak az elmúlt hónapok dinamikájával növekednének, akkor egy 80 millió forintos lakás ára 85,2 millióra emelkedne.

Ma egy 80 milliós lakás megvásárlásához 50 millió forintos önerő mellett havi 219 ezer forintos törlesztőrészlettel lehet 20 évre a szükséges 30 millió forintos hitelt felvenni.

Ha viszont az ingatlan ára a fent jelzett mértékben megemelkedne azért, mert kivártunk, akkor – azonos összeg, azaz 50 milliós önerőt feltételezve – az 5 százalékos THM-plafon mellett is magasabb finanszírozásra kell felkészülnünk. Ekkor ugyanis már 35,2 millió forintos hitelt kell felvennünk, amelynek törlesztőrészlete hasonló futamidő mellett már 229 ezer forint lenne. A hitel teljes visszafizetendő összege pedig 2 millió forinttal, 52,7 millióról 54,8 millió forintra emelkedne – a BiztosDöntés.hu lakáshitel kalkulátora szerint.

Gergely Péter szerint a várt újabb ingatlanár-erősödést elkerülni akaró ügyfeleknek az is kedvező hír lehet, hogy a kamatszintek várt további csökkenésétől nem feltétlenül kell elbúcsúzniuk azoknak, akik most vesznek fel hitelt és vásárolnak lakást: a következő években egész biztos több bank is kínál majd kedvező kondíciójú hitelkiváltást a magasabb kamatszintek mellett finanszírozott saját vagy idegen banki ügyfeleknek. Ugyanakkor az ingatlanok értékének emelkedése immár az új tulajdonosok vagyonát növeli majd.

Aktuális lakáshitel ajánlatok

30 millió forintra, 20 éves futamidővel és 700 ezer forint együttes jövedelemmel kalkulálva, ilyen kamatokra és törlesztőkre számíthatnak jelenleg az igénylők a piaci lakáshitelek esetén:

• A Gránit Bank 10 éves fix kamatozású lakáshitel 6,48 százalékos THM-mel és 219 555 forintos törlesztővel igényelhető. Akár 2 éves türelmi idő is kérhető a futamidő elején. A legtöbb kezdeti költséget elengedik és az értékbecslési díjat, valamint a közjegyzői díjat is 48 ezer forintig visszatérítik.

• A MagNet Bank Akciós MagNet Stabil Tízes Lakáshitel 6,74 százalékos THM-mel és 221 689 forintos törlesztővel igényelhető. A kölcsön kamatperiódusa 10 év, a folyósítási díjat és a Takarnet lekérdezés költségét elengedik és a közjegyzői díjból is maximum 50 ezer forintot visszatérítenek.

• Az Erste Piaci lakáshitel törlesztője 227 040 forint, a THM 6,93%. A banki kezdeti költségeket elengedik, vagy visszatérítik, illetve a közjegyzői díjból is maximum 50 ezer forintot megtérítenek.

• Az UniCredit Bank Stabil Kamat Minősített Fogyasztóbarát lakáshitelnél a teljes futamidőre fix a törlesztő. A törlesztő 233 875 forint, a THM 7,33 százalék és a közjegyzői díjból maximum 50 ezer forintot visszatérítenek.

• Az OTP Bank 1X1 Lakáshitelének a teljes futamidő alatt fix a törlesztőrészlete. A THM 7,84 százalék és a törlesztő 241 543 Ft. A hitelnek egyéb feltételei is vannak, de szerencsére az összes kezdeti költséget elengedik.

Ha egy házaspár legalább 2 gyermek megszületését vállalja, akkor a CSOK Plusz hitelt is igényelhetik bármelyik banknál fix maximum 3 százalékos kamattal 173 ezer forint körüli törlesztővel. Ennél kedvezőbb kondíciókat biztosan nem fognak kapni piaci alapon a közeljövőben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szabadság

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Termékértékesítés USA-ba

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Áfa beruházásnál

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink