hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kétszámjegyű hitelbővülés a vállalati és a háztartási szektorban

  • adozona.hu

A vállalati hitelállomány a 2019 negyedik negyedévi mérsékeltebb növekedés ellenére az év egészében 14 százalékkal emelkedett. A kkv-szektor hitelezése szintén 14 százalékkal, a háztartási szektoré pedig 17 százalékkal nőtt 2019-ben. Ez utóbbiban jelentős szerepet játszott a júliusban elindított babaváró támogatáshoz kapcsolódó hitelfelvétel, amely 470 milliárd forintot tett ki a második félévben. Enélkül az állomány növekedése 9 százalék lett volna – olvasható a jegybank honlapján.

A vállalati hitelállomány bővülése 2019 utolsó negyedévében – a decemberi törlesztések magasabb volumene miatt – mérsékeltebb volt a korábbi negyedéveknél, de az év egészében így is több mint ezer milliárd forintnyi bővülés történt, összhangban a vállalatok magas beruházási aktivitásával. Az éves 14 százalékos növekedési ütem nemzetközi összehasonlításban továbbra is kiemelkedőnek számít – írja közleményében az MNB. A mikro-, kis- és középvállalkozások hitelállománya 2019-ben az előzetes adatok alapján szintén 14 százalékkal nőtt. A vállalatok az előző évhez képest 9 százalékkal nagyobb, mintegy 2800 milliárd forint értékben kötöttek új hitelszerződéseket 2019-ben, a széles bázison megvalósuló hitelbővülés ugyanakkor magasabb iparági és területi koncentrációval járt. A kkv-hitelezés egészségesebb szerkezetét 2019-ben az MNB NHP fix konstrukciója is támogatta.

A kétszámjegyű állománybővülés a hitelkínálati feltételek változatlansága és a – főleg a hosszú lejáratú hitelek iránti – kereslet további erősödése mellett valósult meg. A Hitelezési felmérésben részt vevő bankok továbbra sem tervezik a feltételek szigorítását, azonban az üzleti ingatlanok finanszírozásánál óvatosak maradnak, elsősorban a lakásprojektek esetében. A nagyösszegű hitelek kamatszintjének negyedik negyedévben tapasztalt emelkedése elsősorban az ingatlanszektorhoz kapcsolódó, euróban létrejött szerződéseknek tulajdonítható.

A háztartások hitelállománya a negyedik negyedévben közel 300 milliárd forinttal bővült, így az állomány éves növekedése elérte a 17 százalékot. A dinamikus bővülésben jelentős szerepet játszott a júliusban elindított babaváró támogatáshoz kapcsolódó hitelfelvétel, bár enélkül is 9 százalékot tett volna ki a hitelállomány bővülése. A babaváró hitel nem párosult érdemben visszafogottabb lakáshitel- és személyikölcsön-kibocsátással, így addicionális hatása egyelőre magasnak tekinthető. Ennek eredményeként az újonnan kihelyezett hitelek éves értéke több mint 50 százalékkal nőtt 2018-hoz képest, ezzel nominálisan elérve a 2300 milliárd forintos historikus csúcsot. Az új lakáshitelek kamatkockázata mérsékelt, amelyhez hozzájárult a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek folyamatosan növekvő, jelenleg 72 százalékos részesedése is. Bár a Hitelezési felmérésben részt vevő bankok válaszai alapján összességében nem változtak a hitelhez jutás feltételei, az átlagos kamatfelárak emelkedtek az év egészében.

A kereslet emelkedését a Családvédelmi Akcióterv intézkedései is támogatják. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény feltételeinek júliusi változásával nőtt a program szerepe a lakáshitelezésben. A babaváró hitelek kibocsátása 2019-ben 470 milliárd forintot tett ki; az állomány kockázatát mérsékli, hogy a közel 50 ezer szerződés több mint harmada törlesztési moratórium alá esik, vagyis a hitel az ügyfél számára a futamidő végéig kamatmentes. A terméket igénybe vevők között felülreprezentáltak a magasabb jövedelműek, akikre alacsony mértékű eladósodottság jellemző.

Az MNB a hitelbővülés mértékét nem tekinti túlfűtöttnek, és szerkezetében sem azonosít kockázatokat, figyelembe véve a reálgazdasági folyamatok alakulását és a hitelpenetráció alacsony mértékét. A babaváró hitelek kiáramlásának jelentős mértéke ugyanakkor indokolttá teszi a hitelpiaci kockázatok alakulásának folyamatos monitoringját.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink