hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt a 100 leggazdagabb magyar 2025. évi listája: nincs változás az élen, két új szereplő

  • MTI

A leggazdagabb magyarok százas listájának élén az idén is Mészáros Lőrinc vállalkozó szerepel, a második Csányi Sándor, az OTP elnöke, a harmadik helyen pedig az idén is a gépgyártásban érdekelt Felcsuti Zsolt áll – derül ki a kiadvány honlapján közzétett közleményből.

Mészáros Lőrinc 1604 milliárd forinttal tartotta meg az első helyét a tavalyi 1422 milliárdos becslés után. A milliárdos idei 13 százalékos vagyongyarapodása ugyanakkor érdemben elmarad a tavalyi közel 50 százaléktól.

Csányi Sándor becsült vagyona a 2025-ös 820 milliárdról 935 milliárd forintra nőtt egy év alatt, míg Felcsuti Zsolté a tavalyi 526 milliárd forintról 594 milliárdra emelkedett.

A negyedik helyen továbbra is Veres Tibor, a Wallis csoport alapítója szerepel 492 milliárdos becsült vagyonnal a tavalyi 480 milliárd után. Az ötödik helyet változatlanul a felnőtt-bizniszben utazó Gattyán György foglalja el, 432 milliárd forinttal, a tavalyi 441 milliárdot követően. Nem változott a helyezése Szíjj Lászlónak (Duna Aszfalt, 418 milliárd), Jellinek Dánielnek (Indotek csoport, 355 milliárd), Jászai Gellértnek (4iG, 333 milliárd) és Széles Gábornak (Videoton, 317 milliárd) sem.

A közlemény szerint a magazinban – a 2025-ös kettő után – az idén négy új szereplő van. Bekerült a 100 leggazdagabb közé az ingatlan.com alapítója, Mészáros Dávid is, aki 56,1 milliárd forintos vagyonnal az 57., valamint az OTP topmenedzsere, Wolf László, aki 28,6 milliárdos vagyonnal a 92. helyen landolt.

A 100 leggazdagabb magyar összeállításban szereplő vagyon a kiadvány szerkesztőinek becslése a nyilvánosan elérhető és az általuk összegyűjtött adatok alapján.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Több műszakos munkarend

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj kötelezettje

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Magánszemély külföldi cégnek nyújtott tanácsadása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink