6 találat a(z) Gattyán György cimkére

Cikk

Nem tekinthető adóelkerülésnek az, hogy Gattyán György cége a livejasmin.com internetes erotikus oldal működtetését egy másik uniós tagországba helyezte át azért, mert ott alacsonyabb az áfakulcs. Ugyanakkor a magyar hatóságok részéről sem ellentétes az uniós joggal a nyomozás érdekében történt lehallgatás, vagy az elektronikus levelezés lefoglalása sem, ha az arányosság elvét betartották – állapította meg az Európai Bíróság csütörtökön közzétett ítéletében.

Cikk

Az Európai Bíróság (EB) kijelölt főtanácsnokának jogi szakvéleménye szerint a Gattyán György tulajdonában álló WebMindLicenses cég vitatott licencszerződésének célja – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) álláspontjával ellentétben – nem az adóelkerülés volt.

Cikk

Továbbra is Csányi Sándor, az OTP bank vezére, a Mol alelnöke a leggazdagabb magyar a Napi.hu gazdasági hírportál gondozásában megjelent, "A 100 leggazdagabb" című kiadvány szerint.

Cikk

Egyéves születésnapja alkalmából közölte először a leggazdagabb magyarok listáját a magyar Forbes. Ezzel közel egy időben, a listázás műfajának megteremtője, az amerikai Forbes is publikálta saját rangsorát. Mindkét lista élére IT-milliárdos került.

Cikk

Csányi Sándor tavaly 15 milliárddal, 150 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta egymás után negyedszer lett a leggazdagabb magyar – derül ki a Napi.hu kiadásában idén immár 13. alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadványból.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyesen lévő kezdő vállalkozó táppénzigénylése + csed + gyed

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Egyéni vállalkozás gyes mellett

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Apai gyed igénylése munkaviszony megszűntetése, majd új munkaviszony létesítése esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink