hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A magyarok negyede kettő vagy több számlát nem tud időben kifizetni

  • adozona.hu

Egy év alatt közel 20 százalékponttal nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akiknek egyhavi jövedelme nem fedezi a megélhetéshez szükséges költségeiket, és egyhavi megtakarítással sem rendelkeznek – derült ki az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felméréséből. Nem csoda, hogy a magyar válaszadók Európában a legpesszimistábbak az áremelkedésekkel kapcsolatban: 90 százalék szerint a következő fél évben még magas inflációra számíthatunk.

Az Intrum által készített legfrissebb európai fogyasztói fizetési felmérés (ECPR) jól mutatja, hogyan falja fel az emberek megtakarításait az infláció Magyarországon és Európa más országaiban. A 20 országban (az Európai Unió tagállamai és szomszédos államok), több ezer fogyasztó megkérdezésével felvett adatok azt mutatják, hogy az áremelkedések a legtöbb országban jelentősen rontják a családok megtakarítási képességét és a megtakarítások, jövedelmek arányát.

Tavaly Európában összesen a válaszadók 28 százaléka mondta azt, hogy egyhónapnyi, vagy annál is kevesebb bérének megfelelő kiadást tudna csak vállalni anélkül, hogy eladósodna. Idénre tovább romlott a helyzet. 9 százalékponttal több európai háztartás, azaz már 37 százalék rendelkezik legfeljebb egyhavi jövedelemnek megfelelő megtakarítással.

Magyarországon a KSH adatai alapján tavaly és az idei év lezárt hónapjaiban az EU többi tagországát meghaladó mértékű volt az infláció. Ez látszik az Intrum adataiban is: a legutóbbi ECPR alapján a magyarok 90 százaléka számolt be arról, hogy az infláció negatívan érinti háztartása pénzügyeit. Ez a legmagasabb szám Európában, megelőzve Görögországot (87 százalék) és Olaszországot (87 százalék). Összehasonlításképpen, az európai átlag 82 százalék volt.

A növekvő kiadások miatt jelentősen csökkent az az időtartam, amit egy esetleges jövedelemkiesés esetén át tudnak vészelni a családok a megtakarításaikat felhasználva. 2021-ben a magyar fogyasztók 33,24 százalékának nem volt elegendő megtakarított pénze egyhavi kiadásainak fedezésére. Ezt követően, 2022-ben már 35 százalék volt az érintettek aránya, ami jelentősen romlott mostanra, hiszen a legfrissebb adatok szerint, 2023-ra ez az arány elérte a 53 százalékot, ami komoly aggodalomra ad okot a lakosság fizetőképességével kapcsolatban.

„A fejlett államok gazdaságainak növekedését elsősorban a belső piaci kereslet hajtja” – mondta Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója. „Nem véletlen, hogy az Intrum által mért fizetőképességi adatok alakulása jellemzően előre jelzi a GDP dinamikáját. A mostani adatok csökkenő fizetőképességet jeleznek előre, ami visszatarthatja a gazdasági növekedést.”

Az egyre csökkenő megtakarítások aránya szoros összefüggésben van az inflációval, és azoknak az embereknek az aggodalmaival, akiknek nehézkes megoldani a mindennapi pénzügyeiket. A magyar válaszadók körében végzett felmérés szerint Európa-szerte a magyarok a legpesszimistábbak az inflációval kapcsolatban. Az adatok szerint 90 százalékuk arra számít, hogy a következő fél évben még magas marad az infláció. Üveges Judit hozzátette: a friss adatok alapján már többségbe kerültek azok, akik fizetésről fizetésre élnek. Emiatt súlyos szociális válságot idézne elő például, ha növekedne a munkanélküliség. „Ez szerencsére egyelőre nem fenyeget, azonban a belső piac további gyengülése akár leépítésekre kényszerítheti a vállalatokat is.”

A növekvő pénzügyi nehézségekre a magyar és az európai fogyasztók egyaránt főleg extra kiadásaik csökkentésével reagálnak. Többek között azzal, hogy igyekeznek kevesebb készételt vásárolni, kevesebbet költenek ajándékokra vagy utazásokra. Magyarországon rendkívül nagy mértékben növekedtek az árak, emiatt az európai átlaghoz képest kevésbé várható a kiadások csökkenése. Üveges Judit szerint leginkább azért, mert a jelenlegi kiadásaikon már nincs mit lefaragni.

A magyarok az európai átlaghoz képest kevésbé szívesen nyúlnak hozzá a félretett pénzükhöz (40–35 százalék), már ha van nekik, és még kevésbé szeretnek hitelt felvenni (30–19 százalék) kiadásaik fedezésére. Európában Magyarországon az egyik legnagyobb a hitelek elutasításának aránya –az Intrum elmúlt évben készült kutatásai rendre azt mutatták, hogy a magyar lakosság alapvetően szkeptikus a hitelvelvétellel kapcsolatban. A magyar válaszadók további 41 százaléka arra készül, hogy fizetésemelést kérjen, vagy akár jobban fizető munkát keressen.

A magyar válaszadók között tavaly óta 4 százalékponttal (17-ről 21 százalékra) nőtt azoknak a száma, akik kettő vagy több számlát nem tudtak kifizetni időben. Az érintettek fele ráadásul azt mondja, rendszeresen előfordul, hogy nem tudja időben fizetni a számláit.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cégvásárlás

Nagy Norbert

adószakértő

Kkt.-jogviszony

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink