hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így változnának a BKK bérletei - nyugdíjasok előnyben

  • MTI

Csökkenthet jövőre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nyugdíjas bérletének ára, ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja az erről szóló előterjesztést. Ebben a többi jegy- és bérletfajta árának szinten tartását is javasolják 2014-re.

György István, Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek közös előterjesztésében - amely szombaton jelent meg a főváros honlapján - arra tesznek javaslatot, hogy a jelenlegi 3700 forintról tíz százalékkal, 3330 forintra csökkenjen a nyugdíjas bérlet ára, ez összességében 14,7 millió forintos bevételcsökkenést eredményezhet. A többi jegy- és bérlet árát nem változtatnák meg.    

További változás lehet 2014-ben, hogy bevezetnék a közoktatásban tanulóknak a kétheti bérletet, mivel többször is felmerült már az igény erre, és június középén ér véget a tanítási év, így az oktatási időszak utolsó két hetére jól használható bérletfajta lenne. Ennek árát 2550 forintban állapítja meg az előterjesztés.

Az utasoktól érkező észrevételek alapján bevezethetik a kedvezményes kutyabérletet is, ennek ára 5250 forint lenne. Az előterjesztők azzal indokolták a bevezetést, hogy ritkán váltanak teljes árú bérletet a kutyák számára, inkább jeggyel, és csak ritkábban szállítják őket. Azokban az esetekben pedig, amikor megváltják a pórázon vezetett kutya számára a teljes árú bérletet, panaszok forrása a fizetendő díj mértéke.    

A gyenge kereslet miatt megszüntethetik a nyugdíjasok és a diákok számára az éves Budapest-bérletet, bevezethetik viszont a nosztalgiabérletet, amely 15 ezer forintba kerülhet és érvényessége a BKK által megrendelt nosztalgiajáratokra terjed. Ezzel kapcsolatban az előterjesztés megjegyzi, hogy minimális bevételt várnak a bérlettípustól, de segíthet a közösségi közlekedés népszerűsítésében.     A BKK javaslatai alapján készült előterjesztésről várhatóan jövő csütörtökön dönt a Fővárosi Közgyűlés.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink