hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így bújnak ki az adó- és járulékfizetés alól

  • adozona.hu

Minden évben több mint 500 ezer munkahely megszűnését és közel 13 ezer-milliárd forintnyi kárt okoz a hamisított divatcikkek forgalmazása az EU területén. Az uniós országok közül leginkább a fejlett divatiparral rendelkező Olaszország gazdaságát sújtja a nemzetközi bűnbandák által irányított divattermékek hamisítása.

A Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) legfrissebb jelentése szerint a divatcikkek éves 275 milliárd eurós (85 ezer-milliárd forint) teljes forgalmának mintegy 10 százalékát teszik ki a hamis divattermékek (ruhák, cipők, és egyéb kiegészítők, például sálak, nyakkendők, övek, kesztyűk stb.) az EU-ban. Az ilyen termékeket előállító és forgalmazó szektorban 3,8 millióan dolgoznak, és összesen 647 ezer vállalkozás található; a cégek közel fele Olaszországban működik. A dokumentum rámutat: a nemzetközi bűnbandák által irányított termelés és értékesítés évente mintegy 43,3 milliárd eurós (kb. 13,4 ezer-milliárd forint) kárt okoz az Unió gazdaságának, és körülbelül 518 ezer munkahely megszűnéséért felelős.

„A hamis termékeket vásárló fogyasztók sajnos nincsenek tisztában azzal, hogy a hamisítás nemcsak az eredeti termékeket előállító cégeknek okoz károkat, hanem a csökkenő forgalom miatt a beszállítói kör is érintett, ezáltal az egész EU gazdaságára nézve rendkívül káros a folyamat– mondta Bendzsel Miklós, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) elnökhelyettese.                       

Az OHIM becslése szerint a 28 EU-s tagállam csak a divattermékek hamisítása miatt 8 milliárd euró (kb. 2500 milliárd forintnyi) adó- és járulékbevételtől esik el, hiszen a hamis termékeket forgalmazók nem fizetik meg ezeket a tételeket. A dokumentum megállapítja, hogy akkor is riasztó méretű hatása van a divatcikkek hamisításának, ha csak a közvetlen hatásokkal számolunk: ez esetben évi 26 milliárd eurós (kb. 8060 milliárd forint) kár keletkezik az EU-ban, miközben 363 ezer munkahely esik áldozatul a hamisításnak.

A divatcikkek hamisítása káros hatásának leginkább kitett országok között található Olaszország és az Egyesült Királyság. Előbbiben évi 4,5 milliárd eurós közvetlen kárt okoz a hamisítás, illetve közvetlenül évi 50 ezer, közvetve 80 ezer állás megszűnését okozza. Az Egyesült Királyságban ugyanez a kár 3,6 milliárd eurónyi, illetve 40 ezer munkahely a veszteség. Nem sokkal marad le a Franciaország és Németország sem a listán: mindkét országban egyenként évi 3,5 milliárd eurós közvetlen kárral lehet számolni. Emellett a franciáknál közvetlenül 25 ezer, közvetve 36 ezer ember válik állástalanná a divatcikkek egyre szaporodó hamisítása miatt, míg Németországban ugyanez az adat 40 ezer, illetve 52 ezer.

Ez a jelenség azért különösen aggasztó, mert az OHIM egy korábbi jelentése megállapította: a szellemi tulajdonjogokhoz (IPR) köthető iparágak – ide tartozik a divatipar is – alkotják az EU gazdaságának gerincét: a gazdasági összteljesítmény körülbelül 39 százaléka, a harmadik országokba irányuló export 90 százaléka innen származik, illetve a szektor biztosítja közvetlen vagy közvetett módon az uniós állások mintegy 35 százalékát, azaz hozzávetőleg 77 millió munkahelyet. Mindemellett az IPR-iparágakban tevékenykedő cégek esetében dolgozónként átlagosan 29 százalékkal magasabb bevétellel lehet számolni, vállalatonként hatszor több alkalmazottal, illetve 20 százalékkal magasabb javadalmazással, mint azoknál a cégeknél, amelyek nem rendelkeznek szellemi tulajdonjogokkal, tette hozzá Bendzsel Miklós.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Gyesről visszatérő kismama

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Vám alanya

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Súlyadó forgalomból kivont tehergépjármű esetén

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close