hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hitelek, kölcsönök: a méltányossági ügyekre összpontosít a békéltető testület

  • MTI

Jelentősen megváltozott a pénzügyi békéltetés területe tavaly, a legnagyobb arányt képviselő hitel- és kölcsönügyek száma jócskán visszaesett, nőtt ugyanakkor a követeléskezelőkkel szembeni, elsősorban méltányossági igényt tartalmazó ügyek száma, utóbbiakra a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) kiemelt figyelmet fordít – fejtette ki Kovács Erika, a PBT elnöke az MTI-nek.

Emlékeztetett rá, hogy a PBT 2011. július 1-jén kezdte meg működését, és mai is a pénzügyi tárgyú jogviták rendezésének egyetlen lehetséges alternatív fóruma. Fennállásának közel hét éve alatt húszezernél több békéltetést és ugyanilyen nagyságrendben elszámolási ügyeket tárgyalt és nyújtja ma is a pénzügyi szolgáltatókkal kapcsolatos jogviták megoldásának lehetőségét.

A testület 2017. évi éves jelentése szerint a tavalyi évet 651 folyamatban lévő ügydarabszámmal nyitotta, amelyhez még 3644 új ügy érkezett év közben. 2017-ben 3694 ügyet zártak le, melynek csak 18 százalékában utasítottak el kérelmet meghallgatás tartása nélkül, mert ezen esetekben az MNB-törvényben meghatározott követelmények nem teljesültek – hangsúlyozta.

A változások közé sorolta, hogy a korábbi évek mindegyikében a legnagyobb arányt képviselő hitel- és kölcsönügyek száma jelentősen, éves szinten 717-tel visszaesett. Ennek oka, hogy ekkorra lezajlott a törvényi elszámolás folyamata, a jogorvoslati határidők is elteltek és több mint két éve hatályban voltak már a „fair banki” szabályok.

A 2016. évi adatokhoz képest közel másfélszeresére nőtt azoknak a kérelmeknek a száma és aránya tavaly, amelyek elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül érkeztek. A kormányablakok 80 százalékkal több kérelmet továbbítottak a testülethez, mint az előző évben. A 2017-ben beérkezett 3644 kérelemből 3362 ügyben bankokkal, biztosítókkal és pénzügyi vállalkozásokkal szembeni jogviták kerültek a testület elé.  

A hitel- és kölcsönügyek számának jelentős visszaesésével egyidejűleg azonban jelentősen nőtt a követeléskezelőkkel szembeni, elsősorban méltányossági alapú igényt tartalmazó ügyek száma – a 2016-os 95-ről tavaly 378-ra –, az idén az első két és fél hónap alatt is már 149 ilyen ügy volt – mondta.

A PBT 2018-ban kiemelt figyelmet fordít azokra a méltányossági ügyekre, amelyeknél az adósok a hiteltartozásból eredő kötelezettségeiket önhibájukon kívül, anyagi, családi, szociális helyzetükből adódóan nem tudják teljesíteni és szeretnének fizetéskönnyítést elérni. A PBT a pénzügyi szolgáltatók által elutasított méltányossági kérelmeknél közvetítőként jár el az adós és a szolgáltató közötti megállapodás elősegítése érdekében – ismertette Kovács Erika. 

Megjegyezte, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján a PBT márciustól módosította működési rendjét, amelyben pontosította a méltányossági ügyek fogalmát és az e tárgykörben érkezett kérelmek befogadásának feltételeit. A méltányossági ügyekre külön formanyomtatványt tett közzé, hogy megkönnyítse a kérelmek beadását a fogyasztók számára.

Tavaly nagyobb mennyiségben kerültek nem teljesítő hitelek a bankok portfóliójából a követeléskezelőkhöz portfólió-átruházások keretében - mondta. Az elnök hangsúlyozta, hogy felvették a kapcsolatot ezekkel a szervezetekkel, és megállapodtak abban, hogy a méltányossági ügyekkel a követeléskezelőknek is behatóbban kell foglalkozniuk, megoldást találva az ügyek mielőbbi lezárására. Sokszor azonban ennek akadálya, hogy az adatváltozást a fogyasztó nem jelenti be a követeléskezelőknek, így azok nem tudnak kapcsolatba kerülni az ügyféllel. Az elnök ezért arra hívta fel az érintettek figyelmét, hogy adataik változását közöljék. Méltányossági alapon - a jogosultsága igazolása mellett - igényelhető fizetéskönnyítés, függetlenül attól, hogy kapott-e már az érintett fizetési felszólítást, sőt még a végrehajtási eljárás alatt is van esély könnyítés elérésére - hangsúlyozta Kovács Erika. 

A Pénzügyi Békéltető Testület közbenjárását és segítségét magánszemélyek kérhetik bármilyen pénzügyi termékkel kapcsolatos vitájuk esetében – jegyezte meg.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink