hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Folytatódhat a felmondási hullám: minden ötödik munkavállaló váltana egy éven belül

  • adozona.hu

Minden ötödik dolgozó tervezi, hogy munkahelyet vált a következő 12 hónapban. Több mint egyharmaduk fizetésemelést kér, az anyagi elismerés mellett azonban a munkahelyi kiteljesedést is ugyanolyan fontosnak tartják. Kétszer annyi az elégedett munkavállaló külföldön, mint Magyarországon – derül ki a PwC globális felméréséből.

Az összesen 44 ország több mint 52 ezer munkavállalója körében végzett kutatásból – mely során 500 fős magyar mintát is vizsgáltak – az is kiderül, hogy a hazai munkavállalók mindössze 33 százaléka elégedett a munkájával, míg globális szinten ez az arány 71 százalék.

A nagy felmondási hullám az elkövetkező évben is folytatódhat, mivel minden ötödik munkavállaló azt állítja, hogy a következő 12 hónapban valószínűleg új munkahelyet választ. A felmérés szerint a válaszadók 35 százaléka tervezi, hogy a következő 12 hónapban fizetésemelést kér a munkáltatójától. A bérekre nehezedő nyomás a technológiai ágazatban a legnagyobb, ahol a megkérdezett munkavállalók közel fele tervezi, hogy fizetésemelést kér, míg a legalacsonyabb a közszférában (25 százalék).

A fő motiváció a munkahelyváltásra a fizetésemelés (71 százalék), de a munkában való kiteljesedés (69 százalék) és az, hogy a beosztottak önmaguk lehessenek a munkahelyen (66 százalék) szintén dobogós helyen szerepelnek a legfontosabb tényezők között, amire a foglalkoztatottak vágynak. Az alkalmazottak közel fele (47 százalék) azt is lényegesnek tartja, hogy megválaszthassa a munkavégzése helyszínét.

A globális átlaghoz képest a magyar munkavállalók közül kevesebben, 16 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy egy éven belül munkahelyet váltana, és a fizetésemelés kérése szempontjából is szerényebbek a mutatók, itthon a megkérdezettek 27 százaléka tervez ezzel fordulni a munkáltatójához a következő év során. A munkahelyválasztási preferenciáknál a sorrend megegyezik a globális eredménnyel, azonban itthon még fontosabb szempont a fizetésemelés, a megkérdezettek 86 százalékának elsődleges, amikor állást keres – emeli ki a magyarországi eredmények kapcsán Bencze Róbert, a PwC Magyarország People & Organisation, HR-tanácsadási szolgáltatások igazgatója.

Kétszer annyi az elégedett munkavállaló külföldön, mint Magyarországon

Bencze Róbert szerint figyelemreméltó eredmény, hogy amíg globális szinten a dolgozók 71 százaléka elégedett valamilyen mértékben a munkájával, a magyarok mindössze 33 százaléka nyilatkozott így. A generációk között jelentős különbségek mutatkoztak itthon: a baby boomer korosztályhoz tartozó munkavállalók a legkevésbé elégedettek az állásukkal. Azonban amiatt, hogy a technológia a következő három évben elveheti a munkájukat, a Z generáció tagjai aggódnak a leginkább, kétszer nagyobb valószínűséggel, mint a baby boomer korosztály tagjai. A PwC szakértője arra is rámutat, hogy az adatok alapján az látszik, hogy a generációs különbségeket figyelembe véve a munkavállalói elégedettséggel kiemelten kell foglalkozniuk a vállalatoknak.

A felmérés számos dimenzióban mutatja a munkaerő polarizáltságát. A nők például 7 százalékponttal kisebb valószínűséggel mondták azt, hogy anyagilag méltányosan jutalmazzák őket, mint a férfiak, azonban ugyanennyivel kevesebb százalékban kértek fizetésemelést. A nők 8 százalékponttal kisebb valószínűséggel jelezték, hogy szeretnének előre lépni, és ez a kérés több esetben annyiban is maradt – a férfiakhoz képest ugyanis 8 százalékponttal kisebb valószínűséggel érzik úgy, hogy munkahelyi vezetőik meghallgatják őket.

A polarizáció szintén fontos mozgatórugója a képzettség – nagy különbségek vannak a nagyra értékelt készségekkel rendelkező és az azokkal nem rendelkező munkavállalók között. Az adatok azt mutatják, hogy a keresett készségekkel rendelkezők (a megkérdezettek 29 százaléka érzi úgy, hogy olyan készségekkel rendelkezik, amelyekből hiány van az adott országban) nagyobb valószínűséggel elégedettek a munkájukkal (70 százalék kontra 52 százalék) és érzik úgy, hogy a vezetőik meghallgatják őket (63 százalék kontra 38 százalék), emellett több pénzük marad a számláik kifizetése után (56 százalék kontra 44 százalék).

A munkavállalók többsége a hibrid munkavégzést preferálja

A felmérés a koronavírus-járvány hatására jelentősen átalakult munkavégzési szokásokra is rákérdezett. A válaszadók 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a munkáját nem lehet távolról elvégezni. Azok közül, akik azt mondták, hogy a feladataikat távmunkában is el tudják látni, 63 százalékuk azt állítja, hogy a személyes és a távmunka valamilyen kombinációját részesíti előnyben. Ugyanennyien fejezték ki azt az elvárást, hogy a munkáltatójuk legalább a következő 12 hónapban kínálja fel ezt a lehetőséget.

A munkavállalók 26 százaléka dolgozna teljes munkaidőben távmunkában, de csak 18 százalékuk gondolja azt, hogy munkáltatója valószínűleg alkalmazná ezt a modellt. További 18 százalék szerint a munkáltatójuk valószínűleg teljes munkaidős személyes munkavégzést fog előírni, amit az alkalmazottak mindössze 11 százaléka preferál.

A megkérdezett magyar munkavállalók 30 százaléka gondolja úgy, hogy a munkáltatója részéről egy éven belül személyes munkavégzés lesz az elvárás esetenkénti home office lehetőséggel. Miközben ezt a munkavégzési formát csak a megkérdezettek 15 százaléka preferálja. A többség hosszú távon is a teljes távmunkát vagy a hibrid munkavégzést részesíti előnyben. A hazai munkavállalók többsége úgy érzi, nem végezheti olyan formában a munkáját, ahogy szeretné, több mint 60 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy nem választhatja meg, hol és mikor dolgozzon, ami hosszú távon tovább növelheti a munkavállalói elégedetlenséget – figyelmeztet a PwC szakértője.

A társadalmi kérdésekről folytatott viták a munkahelyek mindennapos jellemzői

Hasonló eredményt hozott a kutatás nemzetközi és hazai viszonylatban azzal kapcsolatban, hogy mennyire vannak terítéken a munkavállaók körében a társadalmi és politikai kérdések. Globális szinten 65 százalék, Magyarországon a pedig a dolgozók 62 százaléka gyakran vagy néha beszélget a kollégáival ilyen témákról. Ez az arány magasabb a fiatalabb munkavállalók (69 százalék) és az etnikai kisebbségek (73 százalék) körében.

Bár a vállalatvezetőket olykor nyugtalanítja, ha a munkavállalók ezeket a potenciálisan polarizáló témákat a munkahelyükre viszik, a hatás összességében pozitív. A társadalmi és politikai kérdéseket a munkahelyükön megvitatók 79 százaléka legalább egy pozitív következményről számolt be, ezzel szemben 41 százalékuk tapasztalta a társadalmi kérdésekről folytatott beszélgetések negatív következményeit. Mindkét arány jelentősen magasabb volt azoknál a munkavállalóknál, akik valamely etnikai kisebbséghez tartozónak vallják magukat.

Bencze Róbert szerint mivel a politikai és társadalmi kérdések élénken jelen vannak a munkahelyen, a munkáltatók feladata, hogy olyan környezetet teremtsenek, amely biztosítja a nyílt párbeszéd előnyeit, ugyanakkor minimalizálja a negatív hatásokat.

A felmérésből kiderült, hogy a munkavállalók különösen érdeklődnek a munkáltatójuk gazdaságra, éghajlatra és társadalomra gyakorolt hatása iránt. Az alkalmazottak fele (53 százalék) fontosnak tartotta, hogy a munkáltatója átlátható legyen a környezetre gyakorolt hatásával kapcsolatban, kétharmaduk (65 százalék) szerint az egészség és biztonság területén kritikus fontosságú a transzparencia, ezt követi a gazdasági hatás átláthatósága (60 százalék), majd a sokszínűségre és befogadásra irányuló erőfeszítések (54 százalék).

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Innovációs járulék fióktelepek esetén

Pölöskei Pálné

adószakértő

Tao tv. 4§ 23. g) értelmezése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink