hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elégedett, de nagyobb gazdasági bővülésre számít az NGM

  • adozona.hu

Az év első három hónapjának kiemelkedő növekedése után 3,2 százalékkal bővült a második negyedévben a magyar gazdaság. Az adat az NGM értékelése szerint megfelel az előzetes várakozásnak, mondván: a tavalyi évben ebben az időszakban volt a legerősebb a GDP növekedése, ezért mutat a most megjelent adat az első negyedévinél alacsonyabb értéket. 2017 második felében az uniós támogatások és az Otthonteremtési Program felfutásának, valamint a hatéves bérmegállapodásnak és adócsökkentéseknek köszönhetően gyorsabb növekedésre számít a gazdasági tárca.

A sikeresen felzárkózó országok példája és a világgazdaság előtt álló növekedési kihívások is azt mutatják, hogy szakítani kell a korábbi időszak alacsony bérköltséget előtérbe helyező szemléletmódjával – hangsúlyozza a minisztérium közleménye. A 2013-as növekedési fordulat után a tartós felzárkózást és versenyképességet a munkajövedelmek növekedésével, az innovatív vállalkozásoknál létrejövő minőségi munkahelyek számának bővülésével érhetjük el. A hatéves bérmegállapodás és adócsökkentés is ezt a célt szolgálta, a statisztikai adatok pedig azt mutatják, hogy az új növekedési modell működik.

2017 első öt hónapjában 12,1 százalékkal emelkedtek a bérek, a kétszámjegyű növekedés pedig erősítette a piaci szolgáltatások gyorsulását. Az építőipari termelés és a lakásépítések felívelésében jelentős szerepet játszott az uniós forrásfelhasználás felfutása, illetve az Otthonteremtési Program által biztosított kedvezmények. Ezek a tényezők az év második felében még jobban támogatni fogják a növekedést – prognosztizálja az NGM.

A növekedés fenntartható, az ország külső finanszírozási képessége továbbra is kiemelkedő, azaz a gazdaság teljesítményének bővülése mentes az eladósodástól, sőt – szemben a pénzügyi válságot megelőző időszakkal – Magyarország külső adóssága folyamatosan csökken.

A növekedést a második félévben az uniós- és lakástámogatások kifizetése, az adócsökkentések, valamint a béremelések fogják támogatni, így az év egészét tekintve teljesíthető a kormány 4,1 százalékos várakozása – olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Csed – naptári napi alap

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Munkabér módosítása gyes alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Katás beltag

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 január
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs