98 találat a(z) gazdasági növekedés cimkére

Cikk

A negyedik negyedévben a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal haladta meg a 2024 negyedik negyedévit. Éves összehasonlításban a nyers adatok szerint 0,4 százalékos, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,3 százalékos volt a növekedés – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által ma közzétett, második becslésen alapuló adatokból.

Cikk

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén mai ülésén az MNB Monetáris Tanácsa. A döntést követően Varga Mihály jegybankelnök közölte: az infláció 2027 elején érheti el a 3 százalékos célt. az euró bevezetéséről azt mondta: a magyar gazdaságnak elemi fontosságú teljesíteni az euró bevezetésének feltételeit, ha ezek belátható közelségbe kerülnek, akkor érdemes a bevezetési pályát meghatározni.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 1-1,8 százalékról 0,3-0,7 százalékra rontotta az idei évi GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, és a jövő évre várakozásai is pesszimistábbak a korábban prognosztizáltnál – derül ki a jegybank legfrissebb inflációs jelentéséből, amely az áremelkedési ütemre vonatkozóan némiképp optimistább a korábbiaknál.

Cikk

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az eddigi 3,2 százalékról 3,3 százalékra javította a jövő évre vonatkozó globális gazdasági növekedési előrejelzését szerdán. Az OECD egyben megerősítette az idei évre vonatkozó 3,2 százalékos növekedési becslését. A szervezet 2026-ra 3,2 százalékos gazdasági növekedést vár.

Cikk

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövet (MGYOSZ) üdvözli, hogy a kormány megerősítette a VKF (Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma), mint érdekegyeztetési platform státuszát, és rendeletben szabályozza a működését. A 2024 őszi bértárgyalásokra már ezen keretek között kerül sor – olvasható az MGYOSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében.

Cikk

A negyedéves gazdasági előrejelzésben ismertetett adatok szerint az MNB az idei inflációt a 3-4,5 százalékos sávba várja, amely 0,5 százalékponttal alacsonyabb a márciusi előrejelzéshez képest. A jövő évi és a 2026-os prognózison nem változtatott a jegybank, mindkét évben 2,5-3,5 százalék közötti fogyasztóiár-index növekedéssel számol – közölte Balatoni András, a jegybank igazgatója a júniusi Inflációs jelentést bemutató mai online sajtótájékoztatóján.

Cikk

A német hazai össztermék (GDP) az első negyedévben 0,2 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben, éves összehasonlításban viszont 0,2 százalékkal zsugorodott – közölte ma végleges adatként a német statisztikai hivatal (Destatis).

Cikk

Idén már növekedésbe vált a magyar gazdaság a tavalyi visszaesés után. A kilábalás sebessége azonban várhatóan elmarad a korábban remélttől a 2023-ról örökölt áthúzódó hatás és a gyenge külső konjunktúra miatt. Az infláció mértéke jelentősen mérséklődik 2024-ben, és ezzel párhuzamosan a jegybanki alapkamat is tovább csökken – vélik az Erste elemzői.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szja, fejlesztési tartalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink