hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elégedetlen az OECD-értékeléssel az NGM

  • adozona.hu

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pénteken megjelent kiadványában összességében pozitívan látja a magyar gazdaságpolitikai lépéseket, de kritikai észrevételei során a nemzetközi szervezet nem vett figyelembe minden fontos körülményt – jelezte közleményében az NGM.

Az OECD az éves rendszerességgel megjelenő Going for Growth kiadványában elismeri, hogy a magyar kormány az elmúlt időszakban megvalósított több olyan strukturális reformot, amelyek összhangban állnak szervezet korábbi ajánlásaival. Ezek között említik az adminisztratív korlátok csökkentését, nevezetesen az online pénztárgépek bevezetését, az egyszerűsített szakképesítési jegyzéket, valamint az egyszerűbb bejelentéseket különböző engedélyezési eljárások esetén.

A tanulmányban az OECD csak az országok szerkezeti reformjait vizsgálja, ezért Magyarország teljesítményének vizsgálatakor az OECD nem tesz említést a magyar gazdaságpolitika legnagyobb sikeréről, miszerint 2013 óta kiegyensúlyozott és fenntartható pálya mentén, dinamikusan növekszik a magyar gazdaság. Mindemellett a külső és belső egyensúlyi mutatók továbbra is kedvezőek.

Az OECD kiemeli, hogy hazánkban az átlagos adóék nemzetközi viszonylatban magasnak mondható, de elismerik, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó egy százalékpontos csökkentése (2016-tól 15 százalék), a családi adókedvezmény kiterjesztése segítettek csökkenti az adóéket. Javasolják az adóék további mérséklést az alacsony keresetűek esetében, a magyar kormány viszont – az NGM szerint – az ajánlásnál sokkal célzottabban, a Munkahelyvédelmi Akció bevezetésével már megvalósította ezt A program sikere egyértelmű a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásában, aminek köszönhetően az OECD-ben Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatási ráta 2010 és 2015 között a balti országok után.

Ugyanakkor az OECD a legfrissebb kiadványában nem vette figyelembe a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán megkötött hat évre szóló bérmegállapodást, amely 2017-ben és 2018-ban minimálbér- és garantált bérminimum emelést, illetve ezzel párhuzamosan a munkaadói adóterhek jelentős csökkentését, a társasági adókulcs egyszámjegyűvé tételét, továbbá a 2018-at követő években a reálbér-növekedéstől függő további munkáltatói adómérséklést tesz lehetővé – hangsúlyozza a minisztériumi közlemény. A megállapodás érdemben befolyásolja a következő években várható makrogazdasági folyamatokat, magasabb növekedési pályára állítva a magyar gazdaságot, jelentős mértékben lecsökkentve az adóéket, amely teljes mértékben összhangban van azzal a célkitűzéssel, amely az OECD ajánlás fókuszában áll.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink