hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Debrecenben kötött ki az olaszoknak szánt cigaretta

  • adozona.hu

Ismét külföldi cigarettacsempészeket lepleztek le a NAV munkatársai. A tetten ért elkövetők előzetes letartóztatásban vannak. A feketepiacon az adózatlan cigarettáért mintegy 400 millió forintot zsebelhettek volna be.

Szerbiából indult az a szlovén kamion, amely a hivatalos okmányok szerint 600 000 doboz cigarettát szállított Románián keresztül, Magyarországon át, végül Záhonynál lépett volna ki az országból. Útközben új úti célként Olaszországot jelölték meg, ám a kamion nem lépte át a határt, hanem egy debreceni telephelyen parkolt le. Megtévesztésként a nemzetközi rendszerben a szállítmányt az olasz vámszerv részéről megérkezettként rögzítették.

A debreceni pénzügyi nyomozók és pénzügyőrök a telephelyen tartott házkutatáskor tetten értek két ukrán férfit, akik éppen a kamionból pakolták a szállítmányt. A helyszínen elfogták a szerb sofőrt is, akitől a prémium márkájú cigaretta mellett a tizenötmillió forint értékű járművet is lefoglalták.

Nagy erőkkel folyik a hálózat magyar vonatkozásának felgöngyölítése. A szerb és ukrán származású férfiakat a Debreceni Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A nyomozás orgazdaság miatt folyik.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink