hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Brexit-tárgyalások: két hetet kaptak a britek

  • BruxInfo

Továbbra sem értek meg a feltételek arra, hogy az EU döntést hozzon a jövőbeni kapcsolatokról szóló tárgyalások megkezdéséről – jelentette ki a Brexit-tárgyalások pénteki, sorrendben hatodik fordulóját követően az Európai Unió főtárgyalója. Michel Barnier gyakorlatilag két hetet adott a brit kormánynak álláspontjának tisztázására ahhoz, hogy pozitív javaslatot terjesszen a december közepén összeülő állam- és kormányfők felé.

Bizonyos előrelépést hozott az EU és London között a rendezett kilépés feltételeiről folyó tárgyalások pénteken véget ért sorrendben hatodik fordulója, de az áttörés továbbra is várat magára. Lényegében ezt a mérleget vonta meg az újabb tárgyalási körről a brit kollégájával pénteken tartott sajtótájékoztatón Michel Barnier, az EU főtárgyalója, aki egyértelmű „igennel” válaszolt egy újságíró arra vonatkozó kérdésére, hogy a brit kormánynak gyakorlatilag két hete van álláspontjának tisztázására.

Az Európai Tanács december 14-15-én tartja következő ülését Brüsszelben, és a londoni kormány abban bízik, hogy addigra sikerül olyan mértékű előrehaladást elérni a tárgyalásokon, amelynek birtokában az EU francia főtárgyalója pozitív ajánlásával az EU27-ek döntést hozhatnak a tárgyalási folyamat jövőbeni kapcsolatokról szóló második szakaszára való áttérésről.

Barnier ugyanakkor világossá tette pénteken, hogy bár a mostani kétnapos fordulón több kérdésben – főleg az állampolgárok jogairól szóló dossziét illetően – sikerült további előrehaladást elérni, a feltételek még közel sem értek meg arra, hogy ilyen tartalmú ajánlást tegyen. Hozzátette, hogy a továbblépésnek nem előfeltétele a részletekig kitárgyalt megállapodás elérése (a jogi szöveg végleges gatyába rázását maga is 2018. októberre taksálta), de elvi szinten mind a három, rendezett kilépéshez szükséges kérdéskörről meg kellene egyezni.

Az uniós főtárgyaló hangsúlyozta, hogy „őszinte és valós előlépést” szeretne látni a három dossziéban.

Ezek: a szigetországban élő EU-polgárok, illetve az EU-ban tartózkodó britek jogai, az ír-északír határ átjárhatóságának kérdése és a pénzügyi rendezés, amit az EU részéről nem egyfajta „váltságdíjnak”, vagy szabadság megváltásának, hanem a törvényesen fennálló brit fizetési kötelezettségek teljesítésének tartanak.

Ebben, a rendkívül neuralgikus kérdésben semmilyen előrelépésről nem tudtak beszámolni pénteken a felek. Az EU részéről továbbra is ott tartanak, hogy látni szeretnék, miként ülteti át a gyakorlatba a brit kormány Theresa May szeptemberi firenzei beszédét, amelyben azt ígérte, hogy egyetlen uniós tagállamot sem rövidíthet meg a brit kilépés. David Davis ezúttal is csak megismételte May ígéretét és annyit tett hozzá, hogy erről most politikai tárgyalásokat kellene folytatni.

A polgárok jogainak ügyében ugyanakkor előrelépést jelentett az a hét első felében közzétett londoni dokumentum, amely részletesen taglalta, milyen könnyített regisztrációs rendszert javasolna London a szigetországban élő és dolgozó európaiaknak. Michel Barnier szerint három fő kérdésben ugyanakkor még nem sikerült megállapodni. Ezek: a család-újraegyesítés témája, a szociális jogok hordozhatósága és az elutasító döntésekkel szembeni fellebbezés lehetősége az Európai Bíróságon keresztül.

David Davis ugyanakkor nyilvánvalóvá tette, hogy a brit pozíció a jogérvényesítés módjának kérdésében hajlíthatatlan. „Világos leszek, nem engedünk a bíróságaink szuverenitásának megőrzéséből” – szögezte le.

Az ír-északír határ Brexit utáni működésének ügyében sincs elmozdulás, nem utolsósorban azért, mert – és ezt mindkét fél valahol elismeri – ennek rendezéséhez nem árt tudni, hogyan fognak kinézni a jövőbeni kapcsolatok. A brit főtárgyaló jelentőségteljesen és bizonyos uniós elképzelésekre válaszul leszögezte, hogy nem lehet szó olyan megoldásról, ami egy új határvonalat húzna Nagy-Britannián belül (ez célzás azokra a felvetésekre, hogy Észak-Írország a belső piac része maradjon).

Michel Barnier emlékeztetett rá, hogy Nagy-Britannia EU-tagsága 2019. március 29-én pontban éjfélkor meg fog szűnni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fogorvos NEAK finanszírozás

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Könyvelő cég feltételei

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 július
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink