hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Brexit: túl van a londoni alsóház jóváhagyásán a megállapodás

  • MTI

A várakozásoknak megfelelően nagy többséggel jóváhagyta szerdán a brit parlament alsóháza az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodást

A téli szünetét töltő alsóház a soron kívül összehívott szerdai ülésnapon ötórás vitát tartott az átfogó megállapodásról, és a délutáni voksoláson 521–73 arányban megszavazta az egyezmény törvénybe iktatását kérő kormányzati indítványt. 

A kormányzó Konzervatív Párt mellett megszavazta az egyezmény törvényerőre emelését a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt frakciótagjainak zöme is, bár többen szembefordultak Sir Keir Starmerrel, a párt vezetőjével, aki a voksolás előtt utasításba adta a frakciónak a tervezet megszavazását.

Elutasította a megállapodást a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő, a brit EU-tagság megszűnését vehemensen ellenző Skót Nemzeti Párt (SNP) és az észak-írországi felekezetközi kormány legnagyobb britpárti protestáns ereje, a Demokratikus Unionista Párt (DUP).

Az alsóházi szavazás után a tervezet a felső kamara, a Lordok Háza elé került, amely várhatóan még szerdán szintén megvitatja és nagy valószínűséggel jóváhagyja a megállapodást.

Az 1246 oldalas megállapodásról többhavi tárgyalási folyamat után múlt csütörtökön állapodtak meg a brit kormány és az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségei.

A megállapodás egyik fő eleme egy szabadkereskedelmi egyezmény, amely százszázalékos vámliberalizációt – vagyis vám- és kvótamenetes kereskedelmet – biztosít Nagy-Britannia és az EU kétoldalú áruforgalmában.

A brit kormány szerint ez az első eset, hogy az EU valamely külső kereskedelmi partnerrel zéró vám- és kvótatartalmú kereskedelmi feltételrendszerről állapodott meg.

Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó – csütörtökön brit idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor lejáró – átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.

A megállapodás elmaradása azt jelentette volna, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme január 1-jétől, vagyis péntektől a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódott volna, ez viszont vámok megjelenésével járt volna a kétoldalú áruforgalomban.

A péntektől érvényes egyezményt az Európai Parlamentnek is ratifikálnia kell, de ez már csak 2021-ben lehetséges. Az EU szabályai alapján azonban a megállapodás – miután a tagországok egyhangúlag jóváhagyták – így is érvénybe léphet az újév első napján.

A londoni alsóház szerdai vitanapján felszólalva Boris Johnson miniszterelnök kiemelte, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás hozzávetőleg évi 660 milliárd font értékű kétoldalú kereskedelem feltételrendszerét rögzíti.

Az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmének értéke a hivatalos statisztika szerint tavaly 668 milliárd font (270 ezer milliárd forint) volt.

Boris Johnson szerint az Egyesült Királyság új fejezet kezd történelmében, újra megteremtve liberális, kifelé tekintő, a közjót szolgáló országként betöltött globális szerepét.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Földmunkák számlázása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

485/2020. kormányrendelet

Széles Imre

tb-szakértő

EU-n kívüli eszközbeszerzések

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 április
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close