hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az átlagfizetés elérheti a bruttó félmillió forintot

  • MTI/lapszemle

Az idei és a jövő évi béremelkedések hatására 2022 második vagy harmadik negyedévében elérheti a bruttó 500 ezer forintot az átlagfizetés Magyarországon – írja a Világgazdaság Varga Zoltánra, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzőjére hivatkozva.

A szakember szerint már idén is megközelíthetik a félmilliós szintet a hazai keresetek, a november-decemberi időszakban esedékes béren kívül juttatásokkal együtt az átlagfizetések az év végén átmenetileg bruttó 490 ezer forint körül alakulhatnak.

A nem rendszeres kereseti elemek az évnek ebben a szakaszában általában erőteljesen megdobják a fizetéseket. Tavaly decemberben is így történt, akkor 449 ezer forintig emelkedtek, ami több mint 40 ezer forinttal volt magasabb az éves átlagnál. Júniusban 436 ezer forint volt a nemzetgazdasági átlag.

A statisztikai hivatal adatai szerint több nemzetgazdasági ágban, mint a pénzügyi szolgáltatások területén, az IT-szektorban vagy a villamosenergia-iparban, már tavaly is félmillió forint feletti fizetésekkel lehetett találkozni. Idén a legjobban fizetett területek közé felzárkózhat az egészségügy is, az év elején indított bérfejlesztési programnak köszönhetően. Az autóiparban eközben már egymillió forint körül is keresnek a mérnökök.

Ugyanakkor országosan továbbra is óriási különbségek vannak a fizetésekben: a fővárosban tavaly kétszer annyit lehetett keresni, mint az egyik legszegényebbnek számító Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink