hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az NGM a minimálbér további emeléséről

  • MTI/Adózóna

Folyamatos a párbeszéd a munkaadói és munkavállalói oldallal a minimálbér emeléséről – írja mai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A közlemény szerint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma keretében 2024. november 25-én írták alá a hároméves bérmegállapodás, amely rögzíti a minimálbér 2025 és 2027 közötti emelését. Ennek megfelelően a minimálbér 2025. január 1. napjától 290 800 forintra emelkedett, jövőre, 2026. január 1. napjától további 13 százalékos emeléssel 328 600 forintra nő, 2027-ben pedig eléri majd a 374 600 forintot.

A megállapodás létrehozására irányuló tárgyalások során a felek a rendelkezésre álló makrogazdasági mutatók tényadatait, valamint azok következő évekre számított prognózisait figyelembe véve állapodtak meg az egyes években alkalmazandó emelés mértékéről. Az idei évre 8,7 százalékos bruttó átlagkereset-növekedéssel, 3,4 százalékos GDP-vel és 3,2 százalékos inflációval számoltak. A korábbi várakozások 2026-ra a bruttó átlagkereset 7,6 százalékos növekedését, a GDP 4,1 százalékkal bővülését és 3 százalékos inflációt jeleztek, 2027-re vonatkozóan pedig 7,4 százalékos bruttó átlagkereset-emelkedés, 4,3 százalékos GDP-bővülés, valamint 3 százalékos infláció szerepelt a prognózisban.

A felek a tárgyalások során számításba vették annak lehetőségét is, hogy ezeknek a mutatóknak az alakulását jelentős mértékben befolyásolhatják a soron következő évek európai gazdasági és világgazdasági eseményei is. Rögzítették, hogy "amennyiben az egyes mutatók eltéréseinek számtani összege a tárgyév I.-III. negyedévi átlagos tényadatai alapján pozitív vagy negatív irányban meghaladja az egy százalékpontot, a VKF tagjai újratárgyalják a 2026-ra, illetve a 2027-re előirányzott minimálbér-emelés mértékét – áll a közleményben.

Rámutattak, hogy a 2026. évi költségvetési törvény tervezetében jelzett makrogazdasági mutatók legfrissebb prognózisa szerint idén a bruttó átlagkereset 8,6, jövőre 10,5 százalékkal nő, míg a GDP idén 2,5, 2026-ban pedig 4,1 százalékkal emelkedik. Az infláció a prognózis szerint idén 4,5, jövőre pedig 3,6 százalék lesz.

Az újratárgyalás és a jövő évi minimálbér-emelés kapcsán az elmúlt napokban több elemzés, értékelés is született, amelyek szerint a 2025-re korrigált prognózis és a bérmegállapodásban foglalt adatok közötti eltérések számtani összege 0,3 százalékpont. Az NGM szerint a bérmegállapodás szövegét jogi szempontból vizsgálva a helyzet egyértelmű, a 0,3 százalékpontos eltérés elmarad a megállapodásban jelzett egy százalékpontos különbségtől. A megállapodás mindemellett egyértelműen rögzíti, hogy az eltérések számtani összegét a 2025. I.-III. negyedévi tényadatok alapján kell számítani. A számháború tehát idő előtti – véli a szaktárca.

A Nemzetgazdasági Minisztérium folyamatosan nyomon követi a munkaerőpiaci helyzet alakulását, és nyitott párbeszédet folytat mind a munkáltatói, mind a munkavállalói érdekképviseletekkel – hangsúlyozza a közleményben az NGM.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közös kapu – beruházás elszámolása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

5 százalék áfa tűzifára

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Kedvezményes 5%-os adókulcs

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink