hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adóvizsgálat a taxicég ellen

  • MTI

Adóhivatali vizsgálat indult az Uber taxicég ellen – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

A szaktárca közleménye szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter utasítására adóhivatali vizsgálat indult az Uber taxicég ellen, amely érdemi adófizetés, és sok esetben a taxizáshoz szükséges szakmai feltételek teljesítése nélkül végzi tevékenységét.

Az NGM hangsúlyozta, hogy a tárca a vizsgálattal a piaci verseny megóvását, valamint az adózó és a vonatkozó szabályokat betartó taxisok védelmét akarja biztosítani.

A Hollandiában bejegyzett Uber International Holding B. V. gyakorlatilag internet-alapú diszpécser szolgáltatást nyújt a magyar "sofőrök" és utasok számára, jutalékért, és miután nem rendelkezik magyarországi telephellyel, itthon nem fizet adót, a leányvállalataként működő Uber Hungary Kft. is érdemi adófizetés nélkül végzi tevékenységét.

Az Uber rendszerébe bekapcsolódott magyar sofőröknek – tekintettel arra, hogy Magyarországon végeznek üzletszerű tevékenységet – az általuk szerzett jövedelem után adózniuk kell, hívja fel a figyelmet az NGM.

Számos visszajelzés érkezett, hogy az Uber rendszerében résztvevők jellemzően nem teljesítik az adókötelezettségeiket, a személyszállításra vonatkozó szakmai követelményeket – közölte az NGM.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink