hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A nők hitelhez jutását segítő programot indított Merkel és Ivanka Trump

  • MTI

A nők hitelhez jutását segítő kezdeményezést indított útjára ma Berlinben a világ legfejlettebb ipari államait és legnagyobb feltörekvő országait összefogó G20 csoport soros német elnökségének keretében Angela Merkel német kancellár és Ivanka Trump, Donald Trump amerikai elnök tanácsadója és lánya.

A német G20-elnökség programjaként megrendezett Women20 (W20) csúcstalálkozó elnevezésű tanácskozás volt Ivanka Trump első hivatalos útja, amióta március végén kinevezték elnöki tanácsadónak.

A konferencián tartott pódiumbeszélgetésen – amelyen mások mellett részt vett Máxima holland királynő és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója – Angela Merkel kiemelte: Ivanka Trump azért csatlakozott a politikai fórumként működő G20 csoport munkáját a civil társadalom oldaláról kiegészítő W20 folyamathoz, és látogatott el Berlinbe, hogy a Fehér Ház képviseletében segítsen megvalósítani egy ígéretes ötletet, amely a nők mint vállalkozók támogatását szolgálja.

Az elképzelés szerint a G20 csoport azon tagjai, amelyek hajlandóak felkarolni a kezdeményezést, a magánszférából érkező támogatókkal együtt létrehoznak egy alapot, és a Világbank erre építve egy tőkeáttételes megoldással - az alapba fektetett tőke megsokszorozásával - kialakít egy úgynevezett pénzügyi eszközt, azaz hitelkeretet, amelyből nőknek juttatnak kölcsönt kedvező feltételekkel egyéni vállalkozások beindításához.

A nők gazdasági, munkaerő-piaci helyzetéről szóló beszélgetésen a kancellár hangsúlyozta, hogy továbbra is jelentős a nemek közötti szakadék a munkaerőpiacon, hiszen míg a férfiak foglalkoztatottsági aránya világszerte átlagosan 76 százalék, a nőké csak 50 százalék.

Ezen a helyzeten a szakmai képzés, továbbképzés erősítése mellett azzal is lehet változtatni, ha szélesítik a hozzáférést a vállalkozások beindításához szükséges tőkéhez. Ezt szolgálná a Világbank új pénzügyi eszköze, amelynek ügyét a W20 folyamat révén "becsatornázzák" a G20 politikai törekvéseibe – fejtette ki Angela Merkel.

Rámutatott, hogy a főleg fejlődő országokban alkalmazott mikrohitelezés a legsikeresebb a nők esetében, mert a nők "sokkal közelebb vannak a mindennapi élet valóságához", és vállalkozásaikat az egész család hasznára működtetik. Ezért "nagyon-nagyon fontos lépés" a mikrohitelezéstől eljutni a komoly összegű vállalkozási hitelekig. Azonban a legtöbb fejlődő országban még az állami fejlesztési bankoknál is annyira magas a kamatteher, hogy szinte senki sem jut hitelhez, "nők pedig egyáltalán nem". Ezért lenne hasznos egy "speciális pénzügyi eszköz" a támogatásukhoz.

Christine Lagarde kiemelte: a gazdasági növekedés jelentős forrása a nők foglalkoztatottságának növelése és részvételük erősítése a vállalkozói, cégtulajdonosi szektorban. A nemek közötti egyenjogúság erősítése több munkahelyet, tagoltabb gazdasági szerkezetet, a kereskedelem élénkülését és nagyobb gazdasági, társadalmi stabilitást eredményez. Például az Egyesült Államok gazdasága 5 százalékkal növekedne csak annak hatására, ha teljes mértékben felszámolnák a nemek közötti munkaerő-piaci szakadékot, vagyis ha a nők foglalkoztatottsága elérné a férfiakét – húzta alá az IMF vezetője.

Ivanka Trump – aki elnöki tanácsadóként a nők helyzetével és a nemek egyenjogúságának ügyével is foglalkozik – a többi között arról beszélt, hogy új funkciójában egyelőre főleg "figyelni, tanulni" szeretne, és úgy érzi, hozzá tud járulni az ügyek előmozdításához.

Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy igaztalanok az édesapjával szemben a nőkkel kapcsolatos viszonyulása miatt megfogalmazott bírálatok. Donald Trump szilárd meggyőződése, hogy a nők éppen olyan jól tudnak dolgozni, mint a férfiak, ezt az a sok ezer nő is tanúsítja, aki a magángazdaságban együtt dolgozott vele – hangsúlyozta Ivanka Trump. Hozzátette, hogy nőként soha nem szenvedett hátrányt családjában, édesapja mindig arra bíztatta, hogy valósítsa meg álmait, terveit, és soha nem kezelte másként, mint fivéreit.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

hirdetés
NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Őstermelő, termőföld eladása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Őstermelő eszköztámogatása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Kivás cég osztalékfizetése ingatlanban

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close