hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

7 milliárd forintos támogatás egyházi turisztikai fejlesztésekre

  • adozona.hu

7 milliárd forint támogatást nyert el egyházi turisztikai fejlesztésre öt egyházközösség – jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára. Hozzátette: A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyar Katolikus Egyház Székesfehérvári Egyházmegye, a Győri Egyházmegye, a Magyar Katolikus Egyház Pécsi Egyházmegye, illetve a Tiszántúli Református Egyházkerület 100 százalékos támogatással valósíthatja meg fejlesztéseit.

A kifejezetten vallási motivációjú utazások mára az egyik fő területe a kulturális turizmusnak – olvasható a kormányzati portálon. Az ilyen utazások fő céljai a kegyhelyek és zarándokhelyek, illetve egyre inkább egyéb vallási tematikus utak is. A turisták ezeken a helyszíneken is igénybe vesznek turisztikai szolgáltatásokat, ami összességében hozzájárul a turisták költésének növeléséhez. A fejlesztésekkel kapcsolatos általános elvárás a komplex szolgáltatásokat nyújtó vonzerő kialakítása, látogatószám és költés generálása. A felhívás az egyházi kulturális értékek, vallási turisztikai helyszínek fejlesztésével kíván hozzájárulni a magyarországi kulturális értékek megőrzéséhez, fenntartásához és bemutatásához.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a „Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon” címmel Orthodox Zsidó Emlékhelyek bemutatását tűzte ki célul.

A Magyar Katolikus Egyház Székesfehérvári Egyházmegye „A Magyar Szent Család nyomában” címmel alakít ki a támogatásból tematikus zarándokutat.

A Győri Egyházmegye a Konvent-Káptalandomb turisztikai attrakciófejlesztését vállalta, míg a Pécsi Egyházmegye „Pretiosus sangui” címmel a bátai Szent Vér Kegyhely turisztikai fejlesztését hatja majd végre.

A Tiszántúli Református Egyházkerület „Orando et Laborando” – „Imádkozva és dolgozva” címmel kiállításokat alakít majd ki a Reformáció 500. évfordulója alkalmából.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink