hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

40 milliós bírságot kapott a szcientológiai egyház és központi szervezete

  • MTI

Jogellenes adatkezelés miatt 20-20 millió forint adatkezelési bírságot szabott ki a Magyarországi Szcientológia Egyházra és az egyház központi szervezetére a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.

Péterfalvi Attila elmondta: megállapították, hogy az egyház és központi szervezete megszegte előzetes tájékoztatási kötelezettségét, a célhoz kötött adatkezelés és a tisztességes adatkezelés elvét, valamint az adatbiztonság követelményeit is.

Emellett jogalap nélkül kezelték az adatokat, illetve nem adtak a hívőknek megfelelő tájékoztatást az adatkezelésről, és jogellenesen továbbítottak személyes adatokat harmadik országba, ahol védelmük nem volt biztosított. Hasonló súlyú jogsértéssel még nem találkozott a hatóság  fűzte hozzá. 

A NAIH elnöke felidézte: hivatalból vizsgálták az egyház és központi szervezete adatkezelését, miután több panaszbeadványt is kaptak, amelyek alapján valószínűsíthető volt a jogellenes adatkezelés.

A hatóság tavaly december 7-én és 22-én tartott előzetes értesítés nélkül helyszíni szemlét: 137 dossziét és adathordozókat foglaltak le, majd további szemléket is tartottak. 

A lefoglalt dossziék között voltak úgynevezett PC-dossziék, amelyek a hívők életéről szóló információkat tartalmaztak; voltak etikai dossziék, amelyekben az egyház által elvárt elveknek nem megfelelő cselekményekről gyűjtöttek jelentéseket, és amelyek az egyház belső igazságszolgáltatásának iratait tartalmazták; voltak a hívőkkel kapcsolatos levelezést, valamint a munkatársakkal kötött megállapodásokat, interjúkat és teszteket tartalmazó dossziék. 

A NAIH vizsgálata megállapította: a szolgáltatások megkezdését megelőzően az egyház nem nyújt megfelelő tájékoztatást, nem jelöli meg egyértelműen az adatkezelő személyét, szűkszavú az adatkezelés célját illetően, a dossziék pedig rengeteg személyes, különleges adatot tartalmaznak, ezek kezeléséhez azonban pontosabban és követhetőbben kell megjelölni az adatkezelés célját. 

Megállapították, a tájékoztatás hiányával olyan "információs erőfölény" alakul ki az egyház oldalán, amely rendkívüli módon sérti a harmadik személyek személyes adatainak védelméhez és magánéletük tiszteletben tartásához fűződő jogát. 

A NAIH elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a célhoz kötött adatkezelési elv az egyik legfontosabb garancia és alapelv a személyes adatok védelme vonatkozásában, ezt pedig a cél nélküli "adatgyűjtéssel" minden bizonnyal megsértette az egyház és központi szervezete. 

A munkatársi dossziékkal kapcsolatban azt állapították meg, hogy a munkatársaknak nagy mennyiségű személyes adatot kell megosztaniuk magukról, az életút-kérdőívben például szexuális, baráti kapcsolataikról kell nyilatkozni, és fel is hívják őket arra, hogy legyenek annyira részletesek ennek kitöltésekor, amennyire csak tudnak. 

A NAIH elnöke elmondta: a különleges adatok  mint az egészségügyi adatok, pénzügyi tartozásra, politikai véleményre vonatokozó adatok nem fogadhatók el alkalmasságra vonatkozó adatnak, így azok felvétele jogszabálysértő. 

Az etikai dossziékkal és a levelezési dossziékkal kapcsolatban is hasonló visszásságokat állapított meg a hatóság. 

A hatóság sajtótájékoztatója a meghirdetettnél jóval később kezdődött, ugyanis az újságírók között helyet foglalt Miklovicz Attila, az egyház szóvivője, Lange László, az Ember és szabadság, a magyarországi szcientológia lapja képviseletében, valamint az egyház ügyvédje. Ők miután nem tudták bemutatni a sajtótájékoztatóra történő regisztrációjuk visszaigazolását a szervezők felszólítására elhagyták a termet. 

Előtte Miklovicz Attila arról beszélt, a hatóság megpróbálja "elpusztítani a szcientológia egyházat". Mint mondta, azért jöttek el a sajtótájékoztatóra, hogy megkérdezhessék a NAIH elnökét, igaz-e, hogy néhány évvel ezelőtt részt vett egy szcientológiaellenes rendezvényen, ahol fel is szólalt, és ha igen, akkor nem érzi-e elfogultnak magát.

Kifogásolták azt is, hogy nem volt módjuk érdemi védekezésre az eljárás során. Jelezte: a sajtótájékoztató ideje alatt demonstrációt tartanak a NAIH épülete előtt. 

Péterfalvi Attila az elfogultságát firtató kérdésre elmondta, már adatvédelmi biztosként is foglalkozott a kérdéssel, és úgy vélte, azzal, hogy személyes tevékenysége során szerzett tapasztalatokról mond értékelést, semmilyen vonatkozásban nem tekinthető elfogultságnak. 

Azzal kapcsolatban, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán az egyház székházában tartott házkutatást, azt mondta, nincs információja a rendőrségi akció megindításáról, így azt nem is kommentálja. 

Elmondta: a bírság kiszabásakor figyelembe vették az érintettek számát is, a PC-dossziékban és az etikai dossziékban mintegy 2200 ember neve szerepelt, a levelezési dossziéban 76 300-é. 

A hatóság határozatával szemben az egyház bírósághoz fordulhat, kérve a közigazgatási határozat felülvizsgálatát.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink