hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tárgyi áfamentes szolgáltatások továbbszámlázása – közérdekű tevékenységek

  • Bunna Erika adótanácsadó
3

Írásunkban a tárgyi adómentes szolgáltatások, illetve a kapcsolódó számlázási kikötések problémakörét járjuk körbe.

Cikkünk első részében áttekintettük, mikor beszélhetünk költségátterhelésről és mikor továbbszámlázásról, valamint, hogy mi minősül járulékos költségnek és mi önálló szolgáltatásnak. Most lássuk a közérdekű tevékenységek kapcsán irányadó előírásokat!

Az áfatörvény 85. §-ában felsorolt körben, azaz az „Adó alóli mentesség a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel” alcímben felsorolt tevékenységek esetében az adómentes kezeléshez a szolgáltatásnyújtó, így a számlázó részéről személyi feltétel is elengedhetetlenül szükséges. Ilyen például az oktatás, humán-egészségügyi ellátás, fogorvos, óvoda stb. Ezen tevékenységeknél jórészt közszolgáltató, illetve képesítésekhez és engedélyhez kötött szolgáltató által teljesített ügylet számlázható adómentesen.

Kiragadva egyet a fentiek közül, vizsgáljuk meg az oktatási szolgáltatások körét!

Az oktatási szolgáltatás a sokat emlegetett, adólevonással nem járó adómentes tevékenységek közé tartozik. Az áfatörvény 85. § (1) bekezdés i) pontja szerint mentes az adó alól az a szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó óvodai, diákotthoni és kollégiumi ellátás – az étkeztetés kivételével, ha az ennek fejében járó ellenérték külön térítendő meg –, valamint az azokhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet köz- és felsőoktatás, továbbá a (2) bekezdésben meghatározott egyéb oktatás keretében a közszolgáltató, közoktatási intézmény, felsőoktatási intézmény, egyéb felnőttképzést folytató intézmény vagy – nemzetközi szerződés alapján – belföldön működő külföldi kulturális intézet – ilyen minőségében – teljesít.

Behajthatatlan követelések áfa-visszaigénylése a gyakorlatban - videó!
Az Adózóna ismét új formában ad eligazítást, információt, most a behajthatatlan követelések áfa-visszaigénylésének gyakorlati kérdéseiről. Szakértőnk, Sinka Júlia közgazdász, adószakértő előadásában ismerteti a legfontosabb tudnivalókat.
Rendelje meg webáruházunkban most 10% kiadói kedvezménnyel, 3140 Ft + áfa áron!

Az ezen paragrafusban felsorolt mentességi körökben vizsgálni kell az adómentesség kapcsán, hogy ki nyújtja a szolgáltatást. Az oktatás esetében a mentesség csak akkor áll fenn, ha az oktatást közszolgáltató, közoktatási intézmény, felsőoktatási intézmény, egyéb felnőttképzést folytató intézmény vagy belföldön működő külföldi kulturális intézet biztosítja. Utóbbi esetben csak akkor, ha mindez nemzetközi szerződés alapján történik. 

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, mely tevékenységek adómentesek még egyéb sajátos jellegükre tekintettel, valamint, hogy milyen előírások vonatkoznak a számlázásra!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (3)
Ruszin Zsolt

A cikket a megjelenése után átírták és belekerül a helyi adókról szóló törvényre való hivatkozás.

A többi felvetésre meg nincs válasz és át se lett írva.

Bunna Erika

Kedves Kérdező!

A cikket figyelmesen elolvasva véleményem szerint felvetései nem indokoltak. Példának okáért az utolsó megjegyzéséről szólva pontosan szerepel a cikkben a helyi adókról szóló törvény.

Kérem hozzászólásánál legközelebb véleményénél a szakmai szempontoknál maradjon.

Ruszin Zsolt

A cikk nyilvános része még hagyján. Ami utána jön az igencsak aggasztó szakmai színvonalról tanúskodik.

Az Áfa tv. 85.§-ban egyáltalán nem az dönt az áfa mentességről, hogy azt közszolgáltató nyújtja-e, amire tipikus példa a nyelvi képzés. így téves az a mondat, amely szerint egy társaság által nyújtott nyelvi képzés automatikusan 27% alá esne.

Az Áfa tv. 86.§-a is a szolgáltatások "ilyen minőségében" való nyújtását írja elő, így nem hivatkozhat egy számtástechnikai bolt arra, hogy fillérekért ad egy számítógépet és aztán a vételár helyett inkább "biztosítási díjat" szed annak az eszköz működtetési kockázataira.

A közhatalmi tevékenység díja közvetített szolgáltatás tárgya lehet és az ilyenkor áfa mentes lesz, közhatalmi státusz nélkül is.

Nem a számviteli törvény indokolja a számlán a közvetített szolgáltatás feltüntetését, hanem a helyi adókról szóló törvény.

Tényleg kellene egy lektor.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzleti ajándék

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Társasági adó önellenőrzése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink