hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Használtcikket ad, vesz? Minden, amit a számlázásról tudnia kell

  • dr. Csobánczy Péter

Hogyan kell dokumentálniuk (bizonylatolniuk) tevékenységüket azoknak a használtcikk-kereskedelemmel foglalkozó adózóknak, akik viszonteladóként is tevékenykednek, milyen adatokat kell feltüntetniük a számlákon? Milyen változásokat hozott az új Ptk.?

A használtcikk-kereskedelemre az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) az általánostól eltérő, úgynevezett különös szabályokat állapít meg. Ezeket a szabályokat az Áfa tv. XVI. fejezete, azon belül a 2. alfejezete tartalmazza. Az említett rendelkezéseket nem kötelező alkalmazni, legalábbis abban az értelemben nem, hogy az érintett viszonteladó (a törvényi kifejezést idézve) dönthet úgy is, hogy az állami adóhatóságnak tett előzetes bejelentése alapján mégis az általános szabályokat alkalmazza, melytől a választása évét követő második naptári év végéig nem térhet el (Áfa tv. 224. § (1) bekezdése, 225. § (1) bekezdés c) pontja és 227. §-a). Cikkünkben azt a kérdést járjuk körbe, hogyan kell dokumentálnia (bizonylatolnia) a tevékenységét annak az adózónak, aki viszonteladóként működik.

A kérdés megválaszolásában a kulcs az, hogy a viszonteladó egyfelől beszerzőként kikkel szemben kerülhet „jogszerű” kapcsolatba, másfelől értékesítőként eljárva milyen olyan szabályokat kell figyelembe vennie, amelyek akár közvetlenül, akár közvetve hatnak a bizonylatolására (is).

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből kiderül, hogy az érintett adózóknak az egyes esetekben milyen bizonylatolási szabályoknak kell eleget tenniük!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink