hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csökkenne az internet áfája?

  • MTI

Az internethez való hozzáférés akadályainak lebontásáról volt szó azon a pénteki budapesti szakmai workshopon, amelyet az internetről szóló nemzeti konzultáció titkársága Hozzáférhető és megfizethető internetet mindenkinek címmel rendezett. Az esemény után Deutsch Tamás megerősítette, hogy november közepére a széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetést követően elkészül az az előterjesztés, amely a kormánynak konkrét döntéseket javasol az internet magyarországi helyzetének alakítására.

Az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos úgy nyilatkozott, hogy az előterjesztés azt tartalmazza majd, hogy az internethasználatot terhelő áfa 27-ről 18 százalékra csökkenjen, továbbá a kormány a magyar távközlési-hírközlési ágazatot érintő különadót illetően 2016-ban olyan átfogó megállapodást kössön az ágazat szereplőivel, amely előírja, hogy az elkövetkező években milyen ütemezésben, milyen mértékben lehet a különadót csökkenteni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink