hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adatokat gyűjt a NAV a kormánynak az adókedvezményt igénybe vevőkről

  • MTI/Adózóna

Tegnap terjesztette be a nemzetgazdasági miniszter, és ma már el is fogadta az Országgyűlés az állam által biztosított egyes kedvezmények és juttatások kedvezményezettjeinek megfelelő tájékoztatása érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára által a parlamenti vitában elmondottak szerint a törvénymódosítási csomag célja, hogy az állam által biztosított kedvezmények és juttatások érintettjei megfelelő tájékoztatást kapjanak. A már eddig is elérhető információk mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint az államkincstár a további juttatásokról és kedvezményekről közvetlen tájékoztatást nyújthat a jövőben, hogy mindenki a számára legkedvezőbb módon vehesse azokat igénybe – fejtegette.

A javaslat azt is biztosítja, hogy az adótitokhoz és a személyes adatok védelméhez fűződő jogok ne sérüljenek. Az érintettek nyilatkozhatnak arról, ha nem kívánnak részesülni a közvetlen tájékoztatásban.

A vitában László Tamás, a Fidesz nevében felszólaló képviselő kiemelt adó- és támogatáspolitikai érdeknek nevezte, hogy az ügyfelek szélesebb ismeretekkel rendelkezzenek a számukra igénybe vehető mentességekről, kedvezményekről, juttatásokról.

Négy törvényen változtat az előterjesztés, részben technikai jelleggel, részben a személyes adatok védelme érdekében, de van olyan változtatás is, amely statisztikai céllal született. A NAV felhatalmazást kap a jogosult személy adatainak kezelésére az adózással kapcsolatos tájékoztatás céljából, míg a kincstár más kedvezményekkel, juttatásokkal kapcsolatban teheti ezt meg. Mindkét szerv maga folytatja le a tájékoztató kampányt, így – véleménye szerint – a személyes adat és az adótitok védelme biztosított.

Az MSZP szerint viszont a törvényjavaslat propaganda célokat szolgál. Burány Sándor szocialista képviselő az előterjesztést a kormányzati propaganda egy újabb eszközének minősítette. A Fidesz célja szerinte az, hogy az állampolgárok pontosan tudják: "az állam bácsitól milyen ajándékot kapnak".

Kijelentette: a közelmúltban számtalan ízléstelen formáját lehetett látni annak, hogyan kampányolnak a szegények között kormánypártiak. A törvénymódosító csomag révén újabb személyes adatok sokaságát kaparintja meg a kormány és használja azokat propaganda célokra.

A Jobbik szerint is a kormányt reklámozása a cél. Gyüre Csaba, jobbikos képviselő azt a – költői – kérdést tette fel: miért most és miért kivételes eljárásban került a javaslat a Ház elé? Véleménye szerint a kormány fogja az adókedvezményekről tájékoztatni az embereket, és fogja magát a népet támogatónak láttatni, a dokumentumba beleírható majd, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére járnak el az érintett szervek.

Kijelentette: "Az Orbán-kormány olyan pénzeket költött kormányzati propagandára, amely talán legutóbb Goebbels idején történt". Hozzátette: eközben minden szinten megakadályozzák, hogy az ellenzék is elmondja minderről a saját véleményét. Ez szerinte egypártrendszeri vezetést jelez. Hogyan beszélhetünk arról, hogy Magyarországon demokrácia van? – kérdezte.

Tállai András az elhangzottakra úgy reagált: az előterjesztés valóban egy karácsonyi törvényjavaslat, amiben semmilyen politika nincs. A Jobbik szerinte "nagyon bekapta a horgot", amikor azt hozta ki a javaslatból, hogy nincs demokrácia, egypártrendszer van és a náci Németországgal hozta összefüggésbe azt. Ezzel Gyüre Csaba szerinte nem hazudtolja meg a Jobbik gondolatvilágát.

Hangsúlyozta: a cél, hogy a kormány szabályozott módon tájékoztassa az embereket.

A törvényjavaslat szerint a NAV a jogszabályban meghatározott adókedvezményre, adóalap-kedvezményre vagy adómentességre való jogosultságra vonatkozó kormányzati tájékoztatás céljából jogosult az adókedvezményre, adóalap-kedvezményre vagy adómentességre jogosult személy nevére, lakcímére, valamint az adókedvezményére, adóalap-kedvezményére vagy adómentességére vonatkozó adatainak kezelésére.

A NAV a kormány tagja felkérésére, az adópolitikáért felelős miniszter utasítása alapján teljesíti a jogszabályban meghatározott adókedvezményre, adóalap-kedvezményre, vagy adómentességre való jogosultsággal összefüggő, az adópolitikáért felelős miniszter által meghatározott kormányzati tájékoztatást.

Ugyanez vonatkozik a kincstárra az általa folyósított, jogszabály által alanyi jogon összegszerűen megállapított, továbbá magánszemélyeket jogszabályban meghatározott feltételek alapján megillető támogatás folyósításával, valamint az e támogatásra tekintettel nyújtott juttatással kapcsolatban.

A törvényjavaslat átírja a nemrégiben kihirdetett új adózás rendjéről szóló törvény adótitokra vonatkozó rendelkezését is. Eszerint az adótitkot alapos okkal használják fel, ha az állami adóhatóság az adópolitikáért felelős miniszter utasítása alapján teljesíti a jogszabályban meghatározott adókedvezményre, adóalap-kedvezményre vagy adómentességre való jogosultsággal összefüggő kormányzati tájékoztatást.

A törvényjavaslat indoklása szerint kiemelt adó- és támogatáspolitikai érdek, hogy az adózók és a kincstáron keresztül állami juttatásban részesülő kedvezményezettek számára a részükre biztosított adókedvezmények, -mentességek és juttatások célja, jogosultsági feltételei és az azokhoz kapcsolódó további lehetőségek mindenki számára könnyen átláthatóak legyenek.

A tapasztalatok szerint elengedhetetlen, hogy a már elérhető információk mellett az adóhatóság és a kincstár további, a kedvezményekkel, mentességekkel és juttatásokkal összefüggő közvetlen tájékoztatást biztosíthasson a kedvezményezetteknek, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy az elérhető adókedvezményeket, -mentességeket és a kincstár által biztosított juttatásokat mindenki a számára leginkább kedvező módon és mértékben vehesse igénybe – indokol a nemzetgazdasági miniszter.

A törvénymódosítás 2018. január 1-jén lép hatályba.

Az Országgyűlés által sebtében elfogadott törvénymódosítást ITT olvashatja el.

Az adózás rendjének 2018-as változásairól, és annak az adóellenőrzésre gyakorolt hatásáról bővebben olvashat a 2018. februárjában megjelent kiadványunkban, amelyet a HVG Kiadó webshopjában kiadói kedvezménnyel vásárolhat meg.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Transzferár elkészítés továbbszámlázása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Belépőjegy

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Áfabevallás – Credit Note

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink