Több nyugdíjat szeretett volna, neki kell milliókat visszafizetnie – a Kúriáig jutott az ügy

Megosztás Tetszik

Megbízással közszolgálati jogviszonyban dolgozott az öregségi nyugdíjas. A társadalombiztosítási szerv, a munkaügyi bíróság, majd utóbb a Kúria is (más-más összeg) visszafizettetéséről határozott, közölte a Kúria titkársága.

Az elsőfokú társadalombiztosítási szerv a 2015. december 4-én kelt, a másodfokú szerv által helybenhagyott határozatával a 2011. október 25-én kelt, a felperes részére 2011. október 1-jétől előrehozott öregségi nyugdíjat megállapító határozatot – saját hatáskörben történt felülvizsgálat eredményeként – visszavonta, mert a felperes az öregségi nyugdíj folyósításának kezdő napján biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban állt. Ezt követően az alperes a 2016. május 10-én kelt határozattal a felperest jogalap nélkül felvett öregségi nyugellátás címén a 2011. október 1. és 2015. április 1. között folyósított 5 250 716 forint visszafizetésére kötelezte. A másodfokú szerv az elsőfokú határozatot – az ellátást visszavonó határozat késedelmes kiadására tekintettel – megváltoztatta és a felperest 4 014 800 forint visszafizetésére kötelezte, ismerteti az eset előzményeit a Kúria közleménye.

A munkaügyi bíróság a másodfokú határozatot részben megváltoztatta, a felperes visszafizetési kötelezettségét 2 160 930 forintra, vagyis a 2011. október 1. és 2013. március 31. kötött kifizetett összegre leszállította, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A bíróság – a felperes és a korábbi foglalkoztatója által aláírt, 2011. október 1-jétől szóló határozott idejű közszolgálati jogviszony létrehozására irányuló kinevezési okirat alapján – megállapította, hogy a felperes 2011. szeptember 21-én az igénybejelentő lapon valótlanul jelentette ki, hogy 2011. október 1-jétől nem áll biztosítási jogviszonyban és az ezzel kapcsolatos bejelentési kötelezettségét is elmulasztotta.

A bíróság megállapította azt is, hogy az ellátás 90 napon túli visszakövetelésének feltétele (a felperes felróhatósága) a 2013. április 1. és 2015. április 1. között kifizetett összeg vonatkozásában nem áll fenn, mert a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2013. március 28-án téves tájékoztatást adott a felperesnek arról, hogy a nyugellátás megállapítása szempontjából milyen jogviszonyban állhat.

A jogerős ítélet ellen a felperes és az alperes is felülvizsgálati kérelemmel élt. A felperes arra hivatkozott, hogy a teljes időszakban úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható, az alperes pedig arra, hogy a felperes részére nem adott téves tartalmú tájékoztatást.

A Kúria megállapította, hogy a tényállásból levont azon következtetés, miszerint a felperesnek a nyugellátás jogalap nélküli felvétele a 2011. október 1. és 2013. március 31. között kifizetett összegek tekintetében felróható, okszerű. A felperes által felhozott tényeknek, körülményeknek (az ellátásra való jogosultsága utólagos felülvizsgálatára az általa kezdeményezett, magasabb összegű nyugellátásra irányuló eljárás eredményeként került sor; 2013-ban a megbízásból származó jövedelmével kapcsolatban állásfoglalást kért a társadalombiztosítási szervtől; a közszolgálati jogviszony létrehozása – a felek tényleges szándéka aszerint – a 2011. október 1-jét követő időpontra irányult; a tényleges munkavégzés kezdete 2011. október 3. napja volt; a kinevezés nyugdíjas munkavállaló határozott idejű foglalkoztatására szólt) a felróhatóság megítélése szempontjából nem volt jelentősége. A munkaügyi bíróság a jogalap nélküli ellátás 90 napon túli visszakövetelésének Tny. 84. § (2) bekezdésében foglalt feltétele alapján helytállóan vizsgálta azt, hogy a felperes az ellátás igénylésekor és a későbbiekben, az ellátás megállapítását követően, annak folyósítása során úgy járt-e el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

A Kúria rámutatott arra, hogy a biztosítási jogviszony fennállásától függő társadalombiztosítási ellátást igénylőktől általában elvárható az a gondosság, hogy az igénybejelentéskor tett, a biztosítási jogviszonynak az adott napon történő fenn nem állására vonatkozó nyilatkozatuk valós voltát befolyásoló – akár utóbb bekövetkező – körülményeket figyelemmel kísérjék, és ne tegyenek olyan jognyilatkozatot (írjanak alá olyan tartalmú kinevezést), amely a jogosultság szempontjából lényeges tény megdőlését eredményezi. A 2011. szeptember 30-án kelt, október 1-jétől szóló kinevezéssel kapcsolatban a felperes részben ténybeli, részben jogban való tévedésére, valamint arra hivatkozott, hogy az ellátás jogalap nélküli voltáról nem volt tudomása, ami a felróhatóságát kizárja. A jogban való tévedésének a felróhatóság megítélése szempontjából nincs jelentősége; a munkaügyi bíróság arról, hogy a felperes a ténybeli tévedését okozó, a kinevezési okirat aláírása során tanúsított magatartása (figyelmetlensége) a felróhatóság megállapítását nem zárta ki, helytállóan foglalt állást.

A felperes a perben maga adta elő, hogy bár pontosan tudta, hogy 2011. október 1. napjától nem létesíthet közszolgálati jogviszonyt, nem figyelt arra, hogy a kinevezésre véletlenül október 1-jei dátumot írtak. Az az igénylő, aki az ellátásra való jogosultságát érintő feltételt befolyásoló jognyilatkozat (kinevezési okirat) aláírásakor elmulasztja annak ellenőrzését, hogy az – a tényleges szerződéses akaratán túl – az igénybejelentésben tett nyilatkozatának megfelel-e, nem hivatkozhat alappal arra, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A téves megállapításra és folyósításra a felperes valóságnak meg nem felelő nyilatkozata alapján, a saját – mulasztására visszavezethető – tévedései, az általános gondossági mércének meg nem felelő magatartása következtében került sor; a felróhatóság megítélése szempontjából jó- illetve rosszhiszeműsége (nem állt szándékában a társadalombiztosítási szervet az ellátási feltételt illetően félrevezetni, illetve nem tudott róla, hogy az ellátás megállapítását kizáró ok állt fenn), szintén nem bír jelentőséggel.

A Kúria megállapította azt is, hogy a felperes 2013. március 7-én a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságon – az öregségi nyugdíj és a korhatár előtti ellátások melletti keresőtevékenység folytatásával kapcsolatos jogszabályok 2013. január 1-jei változásáról küldött tájékoztató kézhezvételét követően – bejelentést a 2012. január 2-át követő megbízásokról tett és – a megbízási szerződéssel való jövőbeni foglalkoztatásával összefüggésben – az ellátása szüneteltetésének feltételeiről kért további tájékoztatást. A felperes megbízással való foglalkoztatásának nem volt perdöntő jelentősége, az ellátás jogalap nélküli megállapítását és folyósítását ugyanis – a kifejtettek szerint, a felperes felróható magatartásának következtében – mindenek előtt a közszolgálati jogviszony létesítésével – a Tbj. 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján – létrejött biztosításra vonatkozó valótlan adatszolgáltatás és annak utólagos, a Tny. 97. § (5) bekezdés szerinti bejelentése elmulasztása eredményezte. Mindezek miatt helytelen az az ítéleti megállapítás – mondja ki a Kúria –, hogy a felperes a nyugellátás megállapítása szempontjából kért és kapott téves  tájékoztatást a társadalombiztosítási szervtől, ami a felróhatóságot kizárja. A hatóság mulasztásban megnyilvánuló jogsértése, az ellátást megállapító határozat visszavonásának késedelme – a Tny. 85. § (2) bekezdése alapján – a visszafizetendő összeg mértékére volt kihatással. A biztosítási jogviszony 2011. október 1-jei fennállását tanúsító 2011. évi NAV adatszolgáltatás az elsőfokú szervhez 2013. március 8-án érkezett, amely időponthoz képest az ellátást megállapító határozat visszavonására közel két év és kilenc hónap elteltével került sor. 

A Kúria mindezek alapján – a hatóság indokolatlan, jelentős mértékű késedelme értékelésével – a 2013. április 1. és 2015. április 1. között jogalap nélkül kifizetett ellátást illetően az alperes közrehatását – a határozatban foglalt 40 százaléktól eltérően, reá nézve terhesebben – 60 százalék-ban, a felperest visszafizetési kötelezettségét pedig – a 2011. október. 1. és 2013. március 31. között folyósított 2 160 930 forint, valamint a 2013. április 1. és 2015. április 1. között folyósított 3 089 586 forint 40 százaléka, azaz 1 235 835 forint figyelembe vételével – 3 396 765 forintban állapította meg.